Sikeres hétvégét zártak ismét az ASE utánpótlás korú judósai. Az elmúlt szombaton két helyen is jelen kellett lenniük sportolóinknak. A diák A és B, illetve a serdülő korosztály zöme Domaszéken vett részt a hét ország 256 sportolóját felvonultató Tökmag Kupán, míg az itthon maradottak a Város napi felvonuláson vettek részt.
ElolvasomPupp Rékának eddig nem volt szerencséje a VB-kkel. Ezt kijelenthetjük, annak tudatában, hogy évről évre mindig történt valami a világbajnokságot megelőzően, vagy a versenyen kapott extrém nehéz sorsolást. Most sem volt ez másként az idei Dohában megrendezett világesemény előtt, hiszen néhány héttel korábban Réka nagyon komoly térdszalag sérülést szenvedett Antalyában. Sokáig az is kérdéses volt, hogy vállalni tudja-e a megmérettetést. E tények ismeretében még értékesebb számunkra, hogy Réka nemcsak, hogy rajthoz állt a világbajnokságon, de egyenesen az elődöntőig menetelt.
ElolvasomGyőrött rendezték az ez évi diák A, B, és C korosztály számára kiírt országos diákolimpiát. A paksi utánpótlás „aranygenerációja” ismét nagyot alkotott.
ElolvasomKét napon keresztül közel kétezer judós lépett tatamira az UTE megyeri úti Jégcsarnokában, hogy a 36. nemzetközi Budapest Kupán megmérettessék magukat. A négy kontinens, huszonhárom országa sportolóinak zöme igazán magasan képzett judósokból állt és bizonyos súlycsoportokban délelőtt tíztől este nyolcig tartottak a küzdelmek.
ElolvasomPupp Réka remekelt az elmúlt időszak World Tour versenyein, így joggal reménykedtünk, hogy a szép sorozata folytatódik az Antalyaban megrendezett török Grand Slamen is. Réka második helyen kiemeltként állt rajthoz.
ElolvasomA felvidéki Pezinok, azaz magyar nevén Bazin városa több évtizedes baráti kapcsolatban áll az Atomerőmű SE judoszakosztályával. Nem lehetett kérdés, hogy az ez évi Grand Prix versenyükön is rajthoz állnak az ASE-s sportolók az U12-es korosztálytól egészen az U18-asokig.
ElolvasomMórahalmon rendezték az ez évi első komoly országos megmérettetést, a Diák B és Diák A korosztály számára kiírt Magyar Kupát. A tavalyi fényes országos bajnoki sikerek miatt joggal éreztük úgy, hogy fiataljaink nagy reményekkel lépnek szőnyegre a versenyen. A várakozásunk beigazolódott, hiszen ezúttal is folytatódott a sikersorozat.
ElolvasomAz Atomerőmű SE judósai engedélyt kaptak, hogy megtekinthessék a hamarosan átadásra kerülő, új judo edző csarnokukat. A lokáció szempontjából kiváló helyen elhelyezkedő, impozáns épület kiváló lehetőséget nyújt majd az ott készülő sportolók számára.
ElolvasomSzinte hihetetlen, de Pupp Réka már a tizedik Grand Slam érmét szerezte meg az üzbég fővárosában, Taskentben. Réka zsinórban három World Tour versenyen szerzett érmeket, ami nagyon kiegyensúlyozott formára vall.
ElolvasomDiák B-s korú judósaink vettek részt Baján a Dél-magyarországi Regionális Judo Szövetség által megrendezett judo versenyen. Mindhárom versenyzőnk, akik már tavaly is érmeket nyertek az OB-n, derekasan helyt állt.
ElolvasomA párizsi Grand Slam minden judós életében kiemelkedő jelentőséggel bír. Több ezer hozzáértő néző előtt a világ legjobbjaival megküzdeni és eredményesnek lenni hatalmas élmény. A magyar judósok közül csak a legkiemelkedőbbeknek adatott meg mindezidáig, hogy érmet nyerjenek Párizsban. Most már Pupp Réka is belépett ebbe az elit klubba, hiszen egészen a döntőig verekedte magát a World Tour sorozat párizsi állomásán.
ElolvasomCirjenics Miklós az idei első Grand Prix versenyen a portugál Almada városában az igen előkelő hetedik helyen végzett.
ElolvasomAz idei második ASE-s megmérettetésen végre éremnek örülhettünk. Tatán az Olimpiai Sportközpontban rendezték az idei első ifjúsági korosztály számára kiírt országos rangsorversenyt.
ElolvasomVeres Marcell és Tóth Barna is pontszerző helyet szerzett az év első hazai megmérettetésén, a felnőtt- és junior országos rangsorversenyen.
ElolvasomMivel sportágunkban egész évben vannak versenyek, így kihasználjuk január első néhány hetét, hogy felelevenítsük a tavalyi év legemlékezetesebb, szívünknek legkedvesebb judós pillanatait.
ElolvasomNéhány nappal karácsony előtt rendezték meg Jeruzsálemben a Mesterek Tornáját, mely egyfajta mini világbajnokságnak is felfogható, hiszen minden súlycsoport legjobb harminchat judósa kapott meghívást a rangos viadalra. Pupp Réka természetesen kiemeltként állt rajthoz az olimpiai bajnokokat és érmeseket felvonultató mezőnyben.
ElolvasomIgazán exkluzív helyszínen tartották az idei Mikulás Kupát az ASE judósai.
ElolvasomIdén már előre látható volt, hogy ezévben is sikerült Péri Balázsnak és kollégájának Windischmann Bencének egy igazán ígéretes kis csapatot kinevelnie a diák c korosztályos ASE-s judósokból, de a legszembetűnőbb eredmény az idei országos bajnokságon volt látható.
ElolvasomMint ahogy azt már év vége tájékán megszokhattuk, idén is felkérte Pupp Rékát egy európai top judoklub, hogy képviselje színeit a Klubcsapatok Európa bajnokságán. Ezúttal a portugál Sporting Lisboa e Benfica jelentkezett 52 kilogrammos klasszisunkért és Réka igazán meghálálta a bizalmat.
ElolvasomÚjabb hétvége, újabb csapatösszetartás. Az ASE ifjú és korosabb judósai, szülők, hozzátartozók, barátok pattantak nyeregbe hévégén, hogy felfedezzék Paks környékének szépségeit kerékpárral. A BringázgATOM kezdeményezés idén debütált, de nagy valószínűséggel még sokszor megrendezésre kerül a nagy népszerűségre való tekintettel.
ElolvasomA felvidéki Galántára utaztak szakosztályunk sportolói, hogy harcba szálljanak a Galántai Nemzetközi Judobajnokságon, melyen hét ország, 56 klubjának 615 versenyzője lépett tatamira. A korábbi évekhez hasonlóan most sem vallottak szégyent fiatal tehetségeink.
ElolvasomCsapatösszetartó gyalogtúrán vettek részt az ASE judósai a Zalai-dombság gyönyörű tájain.
ElolvasomEgerben rendezték a Junior B és Serdülő B korosztály számára kiírt országos bajnokságot.
ElolvasomNem volt egyszerű, de nem tűnt lehetetlen vállalkozásnak sem Cirjenics Miklós tovább jutása a taskenti felnőtt világbajnokságon.
ElolvasomPupp Réka nagy reményekkel indult a Taskentben megrendezett judo világbajnokságra, de a sors most máshogy akarta, nem jutott a legjobb tizenhat közé.
ElolvasomGyönyörű helyszín, óriási küzdelmek és egy itthon tartott magyar bajnoki cím. Így lehetne összefoglalni az idei Atom kupa két napját, melyen igazán kitettek magukért az ASE judósai.
ElolvasomPupp Réka és Cirjenics Miklós október elején Üzbegisztán fővárosában Taskentben fog szerepelni a judósok felnőtt világbajnokságán. Réka első helyen kiemeltként várja a megmérettetést, de Cirjenics Miki is egyre jobb formába lendül a versenyt megelőzően.
ElolvasomNagy a sorban állás a nemzetközi judovilágban a japán edzőtáborozási lehetőségért. Hogy miért? Aki benne van a sportágban, annak nem kell az okokat felsorolni, de azért néhány szóban összeszedjük. Magas szakmai színvonalú edzések, a világon egyedülálló nagyszámú, minőségi partnerállomány és tiszta, tágas, jól felszerelt edzőtermek.
ElolvasomMindössze egy hét pihenőt kaptak az ASE judósai az Atom Kupa szervezést követően és máris folytatták a nyári felkészülést egy igen különleges helyen. Babarcszőlős a Villányi hegység lábainál elterülő kis település adott otthont a paksiak edzőtáborának.
ElolvasomMég fel sem ocsúdtunk Pupp Réka fantasztikus Grand Slam diadalából, máris újabb komoly feladat előtt állt a paksi edzői és versenyzői gárda, hiszen harmincötödik alkalommal szerveztük a hagyományos nemzetközi junior Atom Kupát.
ElolvasomHihetetlenül jó érzés paksi szurkolóként azt megélni, hogy Pupp Réka első számú kiemelt egy Grand Slam versenyen és abszolút érem-, akár aranyérem esélyesként lép a szőnyegre egy ilyen világraszóló eseményen. Pedig ez napjainkra már a realitás, és kedvencünk igazolva klasszisát bombaformában versenyezve utasította maga mögé a világ krémjét a Budapesten megrendezett World-Tour eseményen az 52 kilogrammos súlycsoportban.
ElolvasomAz elmúlt időszak igen eseménydúsan telt az ASE judósainak életében. Miközben a teljes utánpótlás kontingens a Paksi Bezerédj Általános Iskolában edzett a hagyományos napközis judotáborban, addig Pupp Réka Horvátországban, Budapesten és Dunavarsányban készült a közelgő hazai olimpiai kvalifikációs Grand Slam viadalra.
ElolvasomAz Olimpiai Sportpark Győrött állandó helyszíne az idei korosztályos diákolimpiáknak. Nem volt ez másként az ifjúsági korosztály esetében sem, és három paksi indulónk közül mindannyian a bronzérem kapujába jutottak a megmérettetésen.
ElolvasomAz Európa-bajnokság óta eltelt néhány hétben paksi kiválóságunk, Pupp Réka profi sportolóhoz méltóan levonta a tanulságokat és rendületlenül dolgozott tovább. A georgiai főváros Tbiliszi adott otthon a következő Grand Slam versenynek, ahol az előkelő világranglista helyezés megőrzése volt a legfőbb cél. Nemhogy sikerült megőrizni a kiemelkedő harmadik pozíciót, de még feljebb sikerült kerülni a ranglistán.
ElolvasomPár hét szünet után végre ismét zsúfolt hétvége várt a paksi judósokra.
ElolvasomSzófiában rendezték az elmúlt hétvégén a felnőtt Judo Európa-bajnokságot, hazánkban pedig a Budapest Kupát.
ElolvasomGyőrben rendezték a junior korosztály országos bajnokságát, ahol a paksi delegáció öt judósa mind ifjúsági korú versenyzőkből állt.
ElolvasomAlighogy megérkezett bajnokunk Pupp Réka az Antalya-i versenyről, volt olyan kedves és rendelkezésünkre állt egy rövid riport erejéig, melyben újra felelevenítette élete második Grand Slam aranyának történetét. Következzenek Réka gondolatai:
ElolvasomAz elmúlt hétvége is bővelkedett judoversenyekben és paksi sikerekben.
ElolvasomHétvégén, Zalaegerszegen küzdöttek a felnőtt első osztályú Ob címekért és diák A-B korosztályos Magyar Kupa érmekért hazánk legjobbjai.
ElolvasomSzombaton és vasárnap is egyaránt Bajára látogattak a paksi utánpótláskorú judokák, hogy a téli alapozást követően végre újra versenyszerű körülmények között tesztelhessék tudásukat.
ElolvasomA tavalyi évhez hasonlóan idén is Grand Slam bronzéremnek örülhetett Pupp Réka Tel Avivban.
ElolvasomHatalmas mezőny gyűlt össze az ifjúsági korúak országos bajnokságán Győrött. A paksi színeket hat judós képviselte és egy ötödik helyet, illetve egy bronzérmet sikerült nyernünk.
ElolvasomEgy érmet és két pontszerző helyezést szereztek az ASE ifjúsági korú judósai a Győri Olimpiai Sportparkban megrendezett idei első ifjúsági versenyen.
ElolvasomEbben az évben a junior és felnőtt korosztály judósai indították a versenyszezont Cegléden, egy országos rangsorversenyen.
ElolvasomTudvalevő hogy a 2022-es esztendőtől új szakmai stáb irányítja a magyar judo válogatottat.
ElolvasomA 2021-es esztendő igazán bővelkedett programokban és szerencsére a hazai és nemzetközi megmérettetéseken kiválóan szerepeltek mind a fiatalabb korosztály képviselői, mind felnőttjeink.
ElolvasomNem kevesebb, mint kilenc ifjú paksi judós küzdött éremért a legfiatalabb korosztály országos bajnokságán a Diák C korosztályban Mórahalmon.
ElolvasomKét indulóból két OB érmet szereztek judósaink a Zalaegerszegen megrendezett felnőtt első osztályú országos bajnokságon.
ElolvasomA Ludovika Arénában rendezték az idei Magyar Egyetemi- és Főiskolai Országos Bajnokságot, melyen két paksi judós, Veres Marcell és Csoknyai László mérették meg magukat. Ráadásul mindketten a 100 kilogrammos súlycsoportban.
ElolvasomEljött az idő, hogy Pupp Réka olimpiai ötödik helyezett klasszisunk újra megkezdje a pontgyűjtést és tovább őrizze előkelő világranglista helyezését. A bakui Grand Slam volt az első állomás és ennél jobban nem is sikerülhetett volna a debütálás.
ElolvasomCegléden rendezték az U23-as korosztály számára az ez évi országos bajnokságot.
ElolvasomMegkezdődtek az országos bajnokságok judo sportágban. Az elmúlt hétvégén Egerben két nap során mindjárt három korosztály versenyzői is megmérkőztek a bajnoki címekért.
ElolvasomIdén kerek jubileumhoz érkezett az ASE judo szakosztály által rendezett Köves László Emlékverseny, a Diák, Serdülő és Ifjúsági Atom-kupa.
ElolvasomJól sikerült a nyári felkészülés az ASE fiatal judósai számára. Az Egerben rendezett Tóth Péter Emlékversenyen, melyen 60 klub 364 résztvevője lépett tatamira, gyönyörű eredményeket értek el az ifjú ASE-s tehetségek.
ElolvasomGyönyörű paksi sikernek örülhettünk a tokiói olimpia második versenynapján. Pupp Réka ötödik lett a földkerekség legnagyobb sportrendezvényén és habár a végén kicsit búslakodtuk amiatt, hogy nem lett meg a dobogó, de összességében mégis tudjuk, hogy hatalmas dolgot vitt véghez 52 kilogrammos olimpikonunk.
ElolvasomTóth Barna Budapest Kupa ötödik helye után ezúttal dobogóra állhatott az ifjúságiak között.
ElolvasomHatalmas induló létszámok jellemezték 34-ik nemzetközi utánpótlás Budapest Kupát, melyet az UTE Jégcsarnokában rendeztek. Három paksi indulónk mind olyan súlycsoportokban harcoltak, ahol igen magas volt a résztvevők száma az U18-as kategóriában.
ElolvasomPupp Réka kiváló formában küzdött a hazai rendezésű judo világbajnokságon, ám a sorsolás szeszélye folytán a későbbi aranyérmes japán judóstól vereséget szenvedett a legjobb nyolc közé jutásért.
ElolvasomVeres Marcell ötödik helyen végzett a győri Olimpiai Sportparkban megrendezett junior országos bajnokság 100 kilogrammos kategóriájában.
ElolvasomIsmét érmeket szereztek utánpótlás korú judósaink a Győrben megrendezett Diák A és B korosztály számára kiírt Magyar Kupán.
ElolvasomA több mint két hónapos szünet után szépen folytatták év elején megkezdett éremgyűjtésüket Bor Barna és Csoknyai László tanítványai Budapesten az UTE Horváth István Judo csarnokában megrendezett Diák A, B, C, Serdülő Nyílt Regionális versenyen.
ElolvasomA júniusi budapesti felnőtt világbajnokság előtti Kazanyban megrendezett Grand Slam viadalon a paksi Cirjenics Miklósnak nem sikerült jelentős mértékben növelni olimpiai kvalifikációs pontjainak számát.
ElolvasomNem akármilyen élményben lehetett része a paksi fiatal júdosoknak, hiszen magától a liszaboni hőstől Pupp Rékától hallgathatták meg Európa Bajnoki élménybeszámolóját a Paksi Judo dozsóban.
ElolvasomUtoljára Bor Barna egyéniben megszerzett 2013-as felnőtt Európa Bajnoki érmének örülhettünk Pakson és most végre megtört a jég.
ElolvasomNem sikerült a legjobb nyolc közé kerülnie Cirjenics Miklósnak az ASE 100 kilogrammos versenyzőjének a törökországi Antalya-ban megrendezett olimpiai kvalifikációs Grand Slam-en.
ElolvasomIdén minden versenyen, ahol elindult Pupp Réka, éremért küzdhetett és most tovább tudta ezt fokozni. A Tbiliszi Grand Slamen 52 kilogrammos kiválóságunk ismét dobogóra állhatott.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén mintegy negyven fős paksi delegáció vágott neki a Bartina túra 15 kilométeres szakaszának.
ElolvasomNagy élményben lehetett része azoknak, akik követték Pupp Réka Tel Aviv-i Grand Slam mérkőzéseit. Látványos technikáknak, lehengerlő judónak és egy szép bronzérem születésének lehettek tanúi.
ElolvasomPupp Réka egy aranyéremmel indította a hazai versenyek sorát a Cegléden megrendezett Felnőtt (Junior) Magyar Kupán. Veres Marcell ezúttal egy súllyal feljebb, 100kg-ban lett ötödik.
ElolvasomKét paksi judós állt rajthoz az év első rangos nemzetközi World Tour tornáján a Dohában megrendezett World Masters versenyen. Pupp Réka az 52 kilogrammosok között egy nagyon értékes ötödik helyett szerzett. Cirjenics Miklós elsőkörös búcsúra kényszerült.
ElolvasomA judo szakosztály 2020-as évértékelőjét muszáj azzal a ténnyel kezdenünk, hogy a korábbi évektől eltérően az elmúlt esztendőben sportágunkat is súlytották a pandémiához köthető megszorítások és lévén, hogy teremben űzhető kontaktsportról van szó ez különösen nehézzé tette az edzési- és versenyzési lehetőségeket számunkra. Márciusig bezárólag azért volt alkalmunk néhány megmérettetésen részt venni.
ElolvasomA korosztályos magyar bajnokságok lezárultával eljött az idő, hogy az ASE bajnoki érmeseit méltassuk és jutalmazzuk. Természetesen büszkék vagyunk minden lelkiismeretesen dolgozó sportolónkra, és voltak, akiknek nem sok hiányzott ahhoz, hogy dobogóra állhassanak az OB-n. Az idei évben tizenegy magyar bajnoki éremmel ajándékoztak meg bennünket versenyzőink.
ElolvasomNem sikerült pontszerző helyezést elérnie az ASE felnőtt válogatottjainak a zárt kapus Judo Európa Bajnokságon Prágában.
ElolvasomGyönyörű érmekkel térhettek haza az ASE judósai az eredetileg Paksra tervezett és egy héttel előrébb hozott Serdülő Országos Bajnokságról. A járványügyi intézkedések miatt volt szükség az időpont és a helyszínváltoztatásra, így a győri Olimpiai Sportparkban tartották az OB-t.
ElolvasomGyőrben rendezték az ezévi legfiatalabb versenyző korosztály, a Diák C kategória számára kiírt országos bajnokságot.
ElolvasomÉrmekkel és pontszerző helyezésekkel tértek haza fiataljaink hosszú útjukról, Eger városából az ez évi Diák A és Diák B korosztály számára kiírt magyar bajnokságról. Versenyzőink nem vallottak szégyent az erős mezőnyben.
ElolvasomRemekeltek az Ocsák testvérek a Győrben megrendezett Serdülő 'B' magyar bajnokságon. A Hódmezővásárhelyen készülő ASE-s Hangyási tanítványok Soma és Nimród, ahogy az elmúlt években megszokhattuk tőlük, ismét dobogóra állhattak.
ElolvasomKét paksi olimpiai aspiránsunk az elmúlt hétvégén végre igazán nívós megmérettetésen tudott harcolni az olimpiai pontokért, ráadásul itthon, a Papp László Sportarénában léphettek szőnyegre kiválóságaink.
ElolvasomVeres Marcell megismételte U23-as OB bronzérmét, ezúttal saját korosztályában a juniorok között. Rövid időn belül másodszor sikerült dobogóra állnia 90 kilogrammos kiválóságunknak a Cegléden megrendezett junior országos bajnokságon, és ez nagyon komoly teljesítmény.
ElolvasomMivel judóban az ifjúsági korosztály három évjáratot ölel fel, így a két korosztályt összegyűjtő serdülő versenyekhez hasonlóan ebben a kategóriában is megrendezik az első és másodéves ifik számára az országos bajnokságot. Egy fiatal csapattal, zömében utolsó éves serdülőkkel és első éves ifjúságiakkal vettünk rész a győri Olimpiai Sportparkban megrendezett Ob-n.
ElolvasomVeres Marcell egy országos bajnoki bronzéremmel ajándékozott meg bennünket, hiszen az elmúlt hétvégén a dobogó harmadik fokára léphetett a Győrben megrendezett U-23-as országos bajnokság 90 kg-os súlycsoportjában.
ElolvasomLerágtuk a 10 körmünket, remegve vártuk, de végül imáink meghallgatásra találtak, és megrendezhettük a Diák- és Serdülő Atom kupa, Köves László Emlékversenyt szeptember 26-án, az ASE csarnokban.
ElolvasomAhogy korábban is beszámoltunk róla, Pupp Réka számára a nyár ezúttal sem a semmittevés jegyében zajlott.
ElolvasomSok szó esett már arról, hogy ez az időszak kiváló alkalom a sportolók számára, hogy új impulzusok segítségével tudják fejleszteni különböző képességeiket. Az ASE judósai megpróbálják tökéletesen kimaxolni a nyarat és a fantasztikus vízi-, kerékpáros- és gyalog túráik mellé újabb kihívás elé tekintettek a múlt héten.
ElolvasomA Dél-Dunántúl legmagasabb pontját vette célba az elmúlt pénteken a paksi diák- és serdülő judósok egy fanatikus csoportja, Braun Ákos vezetésével.
ElolvasomNem is olyan régen még csak szabadtéri edzésekre volt lehetősége a sportolóknak és az ASE judósai a benti tréningek megkezdése után sem hagytak fel teljesen ezzel a hagyománnyal.
ElolvasomCitrom- és narancssárga, zöld, sőt még kék öv is gazdára talált az ASE napközis judo táborának záró napján, hiszen a fiatalok túlnyomó többsége feltette a pontot az i-re, és sikeresen teljesítette az övvizsgát.
ElolvasomHazai és nemzetközi versenyekről, csapatösszetartásokról és még sok-sok izgalmas programról kellett lemondania az ASE judósainak, és amikor felcsillant a reménysugár, hogy esetleg a hagyományos nyári napközis tábort meg lehet tartani, akkor mindenki izgatott várakozással figyelte hétről hétre, sőt a végén már napról napra változó bejelentéseket, melyek eredményeképpen végül zöld utat kapott a lebonyolítás.
ElolvasomA nyár elejére, már majdnem az összes hazai judoklub megkezdte a benti edzéseket és örömmel értesültünk arról, hogy végre mindenki visszatérhetett a régi kerékvágásba. Azonban tényleg lehet régi kerékvágásról beszélni? Habár az edzések jellege ugyanolyan, mint a korlátozások előtt volt, a hétvégi versenyekre még sokat kell várni.
ElolvasomVégre megkezdhették az ASE utánpótláskorú judósai is a közös edzéseket!
ElolvasomA Tóth név igen jól cseng judós berkekben és a híres névrokonaik nyomdokaiban egy ASE-s sportoló család is igyekszik folytatni a hagyományokat.
ElolvasomValamit megérzett az ASE felnőttjeivel foglalkozó, még mai is kiváló kondiban lévő egykori világbajnok Braun Ákos, amikor már egy héttel a kormány intézkedései előtt különféle, otthoni körülmények között is végrehajtható kihívásokat kezdett kitalálni.
ElolvasomCirjenics Miklóst sikerült elérni egy rövid beszélgetés erejéig a kényszerszünet negyedik hetében.
ElolvasomNemrég értesültünk róla, hogy az olimpiát elhalasztják, és csak 2021-ben szurkolhatunk kedvenceinknek az ötkarikás játékokon. Pupp Rékáék nem álltak le, és otthoni munka keretében jelenleg is edzéseket folytatnak. Rékát, az otthon töltött hétköznapokról, az általános közérzetéről, illetve a jövőbeli tervekről kérdeztük.
ElolvasomA világjárvánnyal kapcsolatos intézkedések a judo sportágát is érintették. Mivel olyan kontaktsportról van szó, ahol a partner jelenléte elengedhetetlen a gyakorláshoz, különösen nehéz feladat megfelelően edzésben maradni júdosainknak.
ElolvasomSzolnokon rendezték ez évben a serdülő korosztályú judósok országos diákolimpiai döntőjét, amely egyúttal a Bíber Pál Emlékverseny nevet is viselte.
ElolvasomHangyási Dávid Botond tanítványai ebben az évben is megkezdték sikeres szereplésüket a judo versenyeken.
ElolvasomNagyon hasznos állomás a nagykőrösi Kőrös Kupa a paksi utánpótlás korú judósoknak, hiszen igen erős mezőny szokott összegyűlni a megmérettetésen, és kiváló felkészülési lehetőséget teremt fiataljaink számára a közelgő korosztályos diákolimpiákra és egyéb komoly versenyekre.
ElolvasomA sok verseny és edzőtábor mellett, mindig jó egy kis környezetváltozás, hiszen az új ingerek fel tudnak tölteni bennünket, hogy az újabb célokat, feladatokat sikeresen teljesítsünk.
ElolvasomNagyot alakított Cirjenics Miklós a paksiak 100 kilós klasszisa a Düsseldorfban megrendezett Grand Slam viadalon.
ElolvasomKissé foghíjas volt a mezőny a magyar bajnokság után egy héttel Cegléden megrendezett felnőtt országos rangsorversenyen, de ez semmit nem von le Veres Marcell érdemeiből, aki dobogóra állhatott a 90 kilogrammos súlycsoportban.
ElolvasomHosszú ideje már, hogy év elején rendezik a felnőtt országos bajnokságot judóban, illetve annak is, hogy Kecskemét a házigazdája a rangos eseménynek.Február első hétvégéjén került megrendezésre az elsőosztályú magyar bajnokság, melyen három versenyző képviselte a paksi klubbot.
ElolvasomMindkét olimpiai aspiránsunk a 16 között fejezte be a küzdelmeket a Tel Avivban megrendezett olimpiai kvalifikációs Grand Prix viadalon.
ElolvasomMár a harmadik januári hétvégén elindult a 2020-as versenyszezon judósaink számára.
ElolvasomSzakosztályunk elérkezvén az év végéhez mindig visszatekint az elmúlt hosszú, eseménydús időszakra, hisz tudvalevő, hogy sportágunkban nem nagyon akad az évnek olyan része, amikor ne lennének fontos versenyek, edzőtáborok vagy bármilyen esemény.
ElolvasomAz év utolsó előtti napján összegyűlt az ASE Judo Szakosztály apraja és nagyja, hogy először a paksi korcsolyapályán, majd az Atomfitt Center rendezvénytermében búcsúztassák az évet.
ElolvasomMeghozta gyümölcsét a több hónapos gyakorlás, amelyet a paksi fiatalok végeztek, hogy felkészüljenek az első dan fokozat, azaz a fekete öv megszerzésére.
ElolvasomHárom paksi fiatal részesült elismerésben a minden év végén, így ezúttal is Szekszárdon megtartott Tolna Megyei Diáksport Tanács által meghirdetett Diákolimpia díjátadón.
ElolvasomKitett magáért egyetemi országos bajnokunk, Akkerman Gergely a Zalaegerszegen megrendezett felnőtt elsőosztályú csapatbajnokságon.
ElolvasomAz ez évi Mikulás kupát a szokásokhoz híven, a jól megszokott helyszínen, a Bezerédj Általános Iskola tornacsarnokában rendezte meg az Atomerőmű SE Judo Szakosztálya.
ElolvasomHa év vége, akkor Trieszt, ha Trieszt, akkor éremeső. Ez a szép hagyomány idén is folytatódott. ASE-s fiataljaink a legelső decemberi napon ismét a gyönyörű fekvésű olasz kikötővárosban harcolhattak a 11. Trofeo Internazionale versenyen, Triesztben. Természetesen most sem maradhatott el a séta a történelmi városrészben és a kikötőben a szombati megérkezés délutánján.
ElolvasomFeltették a pontot az I-re Péri Balázs tanítványai, hiszen egész éves remek szereplésüket országos bajnoki érmekkel és helyezéssel koronázták meg.
ElolvasomSem az Oszakai Grand Slam-en, sem Siklóson a serdülő OB-n nem sikerült érmet szerezniük az ASE judósainak.
ElolvasomMindig is nagy tisztelettel voltunk azok iránt a sportolóink iránt, akik a mindennapos kemény edzésmunka mellett a tanulást is fontosnak tartják. Ezért is különösen nagy öröm számunkra, hogy versenyzőink szép eredményekkel tértek haza az Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságról.
ElolvasomMindenféle színű éremből sikerült nem is egyet gyűjteniük a paksi fiataloknak testvérvárosunkban, Galántán megrendezett nemzetközi versenyen.
ElolvasomIgazán bővelkedett versenyekben az elmúlt hétvége, hiszen szombaton és vasárnap is küzdöttek az ASE judósai. Győrben rendezték a Serdülő B-, és Junior B fiú korosztály számára kiírt magyar bajnokságot. Mind a serdülők, mind a juniorok között sikerült érmet szereznünk.
ElolvasomHosszú útra vállalkoztak felnőtt judósaink az Abu-Dzabi Grand Slam után. Egészen az ausztrál Perth városáig repültek, hogy tovább gyarapítsák kvalifikációs pontjaikat. A verseny sikerülhetett volna szerencsésebben is, de kicsin múlott az előrébb lépés.
ElolvasomEbben az évben is október 28-án ünnepeltük a Judo Világnapját, mely az alapító atya Jigoro Kano születésnapja.
ElolvasomPupp Réka és Cirjenics Miklós is a legjobb 16 között zárt az Abu Dzabiban megrendezett Grand Slam tornán.
ElolvasomMíg szombaton a diákok, addig vasárnap a serdülők és az ifik vették birtokukba a kecskeméti Mercedes Benz Sport Akadémia csarnokát.
ElolvasomKecskeméten rendezték meg az ez évi diák A és B korosztályos országos judo bajnokságot, melyen a paksi utánpótlás versenyzők is szőnyegre léptek.
ElolvasomKét rendezvényen is érdekeltek voltak a paksi utánpótlás judósok az elmúlt hétvégén.
ElolvasomCirjenics Miklós végérvényesen visszatért a nemzetközi judoelitbe, hiszen a szokatlan időpontban, kedden Brazíliavárosban megrendezett Grand Slam viadalon a dobogó harmadik fokára állhatott.
ElolvasomKiváló csapatösszetartást sikerült megszervezniük hétvégén az ASE judósainak, hiszen közel 70 fő vett részt a Sötétvölgyben tartott kirándulással és egy finom ebéddel egybekötött családi napon.
ElolvasomBaján rendezték az ez évi U-23-as Nyílt Országos Bajnokságot, melyen két paksi indulónk közül Windischmann Bence nyakába bronzérmet akasztottak az eredményhirdetéskor.
ElolvasomA 38. alkalommal megrendezett hagyományos utánpótlás Atom Kupán közel nyolcszáz versenyző mérte össze tudását a két nap során. A rangos versenyre a hazai élmezőny mellett a határainkról túlról, Horvátországból, Szerbiából, Szlovákiából, Romániából és Ukrajnából is érkeztek kiemelkedő sportolók.
ElolvasomJó hangulatú bemutatóval egybekötött toborzót tartottak középsős és nagycsoportos óvodások részére az ASE ifjú edzőpalántái.
ElolvasomRendhagyó edzést tartottak minap a paksi judósok, hiszen ahelyett, hogy a dojóban vagy a konditeremben gyűltek volna össze, a Duna-part felé vették az irányt a hét utolsó tréningjén.
ElolvasomPár hónapos nyári szünet után megkezdte az őszi versenyszezont az ASE utánpótlás és felnőtt csapata. Míg a fiatalabbak Szegeden a Nemzetközi Csaba Béla emlékversenyen, addig felnőttjeink Pozsonyban, az Európa Kupa versenyen léptek tatamira.
ElolvasomCirjenics Miklós nem tudott továbblépni az első fordulóból a Tokiói Judo Világbajnokság hatodik versenynapján a 100 kg-osok között.
ElolvasomHabár nem jutott be a legjobb nyolc közé a világbajnokságon 52 kg-os üdvöskénk Pupp Réka, de mégsem vagyunk bánatosak.
ElolvasomMegkezdték a világbajnoki felkészülés véghajráját az ASE válogatott judósai az augusztus 25-én Tókióban induló világeseményre.
ElolvasomAz ASE judo szakosztálya életében a nyár nem csak a pihenésről és kikapcsolódásról szól. Így nem meglepő, hogy egy rövid töltődés után megkezdték a felkészülést a paksi judósok a nyarat követő komoly megmérettetésekre.
ElolvasomZágrábban rendezték meg a World Tour versenysorozat legutóbbi állomását, amelyen két paksi reménységünk Pupp Réka és Cirjenics Miklós is tatamira lépett, hogy tovább gyarapítsák pontjaikat az olimpiai kvalifikációs rangsorban.
ElolvasomÖt kontinens, 82 országából 544 judós lépett tatamira a budapesti olimpiai kvalifikációs Grand Prix viadalon.
ElolvasomHabár a versenynaptár miatt korábbi időpontban, de idén is sikeresen rendezte meg az Atomerőmű Sportegyesület a 34. Junior Atom Kupát.
ElolvasomIdén is szépen csillogó érmekkel és pontszerző helyezésekkel tértek haza fiataljaink a hagyományosan Pünkösdkor megrendezett ausztriai nemzetközi versenyről, melynek ezúttal is Strasswalchen adott otthont.
ElolvasomSerdülő Európa-kupa viadalon vettek részt Győrben az ASE fiatal judósai. Ezúttal nem tudtak érmes, vagy pontszerző helyezést elérni versenyzőink.
ElolvasomÉrmekkel hangolódtak legjobbjaink a pár hét múlva kezdődő Európa Játékokra, hiszen a Kolozsváron megrendezett European Openen Pupp Réka és Cirjenics Miklós is a döntőbe verekedte magát.
ElolvasomA horvát tengerparti város, Solin adott otthont az idei Salona Open nemzetközi utánpótlás versenynek, melyen 9 ország, 52 klubjából 644 versenyző állt rajthoz.
ElolvasomElmaradt a paksi éremszerzés a Zalaegerszegen megrendezett diák A és diák B korosztályra kiírt Diákolimpián.
ElolvasomEbben az évben is nagyon sok hétvége bővelkedik judo versenyekben. Ez alól a mostani sem volt kivétel. Miután Pupp Réka a bakui Grand Slam-en küzdött, a diák C-sek és az ifjúsági korúak Kecskemétre utaztak, hogy megmérkőzzenek a korosztályos országos diákolimpiai érmekért. Sőt, vasárnap a legifjabbak is összemérhették tudásukat, ugyancsak a „hírös városban”, a Mindenkinek aranyérmet vetélkedőn.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén serdülő judósaink a szolnoki Bíber Pál Emlékversenyen, míg felnőttjeink a szarajevói European Open-en vettek részt.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén több mint 1600 versenyző küzdött a 32. Budapest Kupán.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén Kecskemét városában randevúztak az ország legjobb judósai, hogy idén is megküzdjenek az országos bajnoki érmekért.
ElolvasomA múlt hétvégi orosházi Oros-Honvéd Kupán az Atomerőmű SE utánpótláskorú judósai közül egy mikrobusznyi legénység küzdött az érmekért.
ElolvasomCegléd adott otthont a diák A és B korosztályú judósok Magyar Kupájának. Mindkét korosztályban sikerült egy-egy döntőt kiharcolnia a paksiaknak. Közülük Tóth Zsombor örülhetett az aranyéremnek, másik finalistánk Czibula Bernát egy értékes ezüstöt szerzett.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén Pupp Réka Antalyaban Grand Prix-en versenyzett, Veres Marcell pedig Junior Európa Kupán Lignanoban próbált szerencsét.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén két szempontból is Miskolc városára kellett figyelnünk. Egyrészt versenyzőink az ifjúsági nemzetközi Eb-Mex Kupán mérettették meg magukat, másrészt edzőink vettek részt a versenyt követő továbbképzésen, mely során sok hasznos, új ismerettel gazdagodtak.
ElolvasomNépes paksi delegáció utazott az idei első határon túli utánpótlás versenyére, melyen sportolóink az ifjúsági korosztálytól egészen a diákig képviselték egyesületünket.
ElolvasomSzinte minden versenyzőnk dobogóra állhatott a Solti Tavasz Kupán, amelyet idén már a huszonkettedik alkalommal rendeztek meg a házigazdák.
ElolvasomSérülésekkel tarkított felkészülést követően kezdte meg a versenyszezont 52 kg-os paksi kiválóságunk, Pupp Réka.
ElolvasomAz ország egyik legkeletibb városa adott otthont az ez évi Serdülő „A” Diákolimpiának. A paksi csapatból a 40 kg-os lányok között induló Petrik Hanna gondoskodott arról, hogy ne térjünk érem nélkül haza. Hannán kívül Tóth Barna szerzett egy ötödik,- és Harsányi Márton egy hetedik helyet.
ElolvasomSiklós városa adott otthont a hétvége mindkét napján ifjúsági és felnőtt judo versenyeknek.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén, Nagykőrösön rendezték a Kőrös Judo Kupát, immár ötödik alkalommal. Ezúttal is több mint 30 klubból és a határon túlról is érkeztek judósok a rangos viadalra, amelyen négy korosztály versenyzői is képviseltették magukat.
ElolvasomMinden színű éremből szereztek egyet a paksi felnőtt versenyzők a hétvégi Magyar Kupán.
ElolvasomA hétvégén, Nagykőrösön rendezték meg a Serdülő „B” Fiú Diákolimpiát, ahol az Atomerőmű Sportegyesület fiataljai is részt vettek.
ElolvasomMiközben utánpótlás korú fiataljaink Mórahalmon, addig a felnőttek Cegléden mérettették meg magukat az idei első felnőtt országos rangsor versenyen.
ElolvasomMint ahogy a tavalyi évben, úgy idén is Mórahalmon kezdték meg a versenyszezont az ASE utánpótlás korú judósai.
ElolvasomHétvégén World Masters versenyen és országos csapatbajnokságon mérettették meg magukat a paksi judósok.
ElolvasomBor Barna a paksi kiválóság szurkolt egyet a Mikulás Kupán a fiatal ASE-s judósoknak, majd másnap Sopronba utazott és bemutatta, hogy még mindig nagyon magas szinten űzi ezt a sportágat.
ElolvasomHabár közeleg az év vége még sincs leállás a paksi judo szakosztály életében.
ElolvasomSiklós adott otthont az ez évi serdülő A korosztály országos bajnokságának.
ElolvasomA paksi judósok egy harmadik és egy ötödik helyet szereztek Hágában.
ElolvasomAz elmúlt hétvégi Debrecenben megrendezett Serdülő B és Junior B országos bajnokságon négy versenyzőnk is éremért küzdhetett, de egyedül a +73 kilogrammban induló Tengölics Tamás tudott élni a lehetőséggel.
ElolvasomAz U23-as Eb fényes sikere után egészen az üzbég fővárosig repült Pupp Réka. Nem az Európa bajnoki ezüstöt ünnepelni utazott, sokkal inkább olimpiai kvalifikációs pontszerzés volt a cél.
ElolvasomNagy örömet szerzett a paksi 52 kg-os kiválóság, Pupp Réka azoknak a rajongóknak, akik felutaztak az U-23-as Európa Bajnokság nyitó napjára, Győrbe és azoknak is, akik itthonról izgulták végig a napot.
ElolvasomAz utolsó októberi hétvégén, Kézdivásárhelyen jártak vendégszerepelni az utánpótlás korú paksi judokák. Érmes-, és pontszerző helyezéseik mutatják, hogy nem volt hiábavaló megtenni a több mint 12 órás utat Pakstól Kovászna megye központjáig.
ElolvasomPupp Rékát az Atomerőmű SE 52 kg-os kiválóságát sikerült egy villáminterjúra elcsípnünk, hiszen javában zajlik a felkészülés az év egyik legfontosabb versenyére, a győri kontinensviadalra. Beszélgetésünkben felidéztük a VB-t és Réka fizikai állapotáról is érdeklődtünk.
ElolvasomSzombathelyen rendezték a diák A és B korosztály számára az idei országos bajnokságot. A paksi versenyzők Andorka Kende révén egy ezüst-, Czibula Bernát által egy bronzérmet szereztek, valamint Petrik Hanna a pontszerző ötödik helyen végzett.
ElolvasomHornyánszki Lilla ezüstérmet szerzett az ifjúsági B országos bajnokságon, Cegléden.
ElolvasomKét arany, két ezüst és két 7. hely a paksiak mérlege az elmúlt hétvégén, Kecskeméten megrendezett Zsoldos Zsolt Emlékversenyen.
ElolvasomVeres Marcell révén egy bronzérmet, és Windischmann Bence által egy ötödik helyet szereztek a paksi judósok az elmúlt hétvégén Baján megrendezett U-23-as országos bajnokságon.
ElolvasomA hétvégi Atom Kupán népes mezőny gyűlt össze. A rangos viadal erősségéről az Ukrajnából, Erdélyből, Horvátországból, Szlovákiából és Szerbiából érkező judósok is gondoskodtak a teljes hazai élmezőny mellett.
ElolvasomSikeresen szerepeltek a paksi judokák a Szegeden megrendezett országos Csaba Béla Emlékversenyen és az azt követő U16-os nemzetközi Euroliga megmérettetésen.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén a nemzetközi Tenkes Kupával kezdték meg a második féléves versenyszezont a paksi judósok.
ElolvasomEzúttal nem jött össze a pontszerzés a paksi judósoknak a négy magyar éremmel záruló budapesti Grand Prix-n.
ElolvasomA hétvégén Zágrábban harcoltak a paksi judósok.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén Győrben rendezték meg a junior korosztály számára kiírt országos diákolimpiát, amelyen a paksi judósok két ezüstérmet és egy hetedik helyet szereztek.
ElolvasomAz előző évekhez hasonlóan idén is Győr városa adott otthont a hagyományos serdülő Európa-kupának, ahol a hazai élvonal mellett cseh, szlovák, lengyel, horvát és német judósok is harcba szálltak az érmekért.
ElolvasomHomokmégyen jártak legifjabb judósaink, hogy a CNC-Nagy Judo Kupa judo verseny keretében összemérjék tudásukat, elsődlegesen a dél-magyarországi judo régióból érkező fiatalokkal.
ElolvasomMiközben Csoknyai László átvette az ASE örökös bajnokának járó díjat egyesületünk küldött közgyűlésén, Pupp Réka és Cirjenics Miklós már készülődtek a Kínában lévő autonóm Belső-Mongólia székhelyén Hohhot városában, hogy az idei első olimpiai kvalifikációs Grand Prix versenyen megkezdjék szereplésüket.
ElolvasomIdén is részt vettek utánpótlás versenyzőink az elmaradhatatlan Strasswalchen-i versenyen, amelyet a több évtizedre visszanyúló paksi barátságra visszatekintő osztrák kisváros judo klubja szokott megrendezni pünkösd hétvégéjén.
ElolvasomA május hónap hagyományosan az utánpótlás korosztály diákolimpiáinak megrendezését jelenti. Nem volt ez másképp idén sem, hisz a múlt hétvégi szombathelyi Diák C diákolimpia után ezúttal Zalaegerszegen rendezték meg e rangos viadalt a Diák A és Diák B korosztályos judósok számára. A paksi fiatalok két bronzérmet, egy ötödik - és egy hetedik helyet szereztek az erős mezőnyben.
ElolvasomEgy ezüst -, egy bronzérmet valamint egy ötödik - és egy hetedik helyet szereztek a paksi ifjúsági és diák C korosztályos judósok a hétvégén, Szombathelyen megrendezett diákolimpián.
ElolvasomJól hangolódtak a paksi diák judósok a közelgő Diákolimpiákra, hiszen nagyon szép eredményekkel tértek haza Kecskemétről, a Mercedes-Benz Gyár Judo Kupáról, melyet vasárnap, Anyák napján rendeztek.
ElolvasomNéhány napja véget ért a 67. judo Európa-bajnokság Tel-Avivban. A paksi csapat egy ötödik és egy hetedik helyezést szerezett a 44 országot felvonultató 368 fős rekordmezőnyben. Elevenítsük fel a három nap eseményeit!
ElolvasomA hétvégén Tel-Aviv ad otthont az idei Judo Európa bajnokságnak. A paksi küldöttség tagjai már el is utaztak a helyszínre, hisz kedden Pupp Réka Braun Ákossal, míg szerdán Hangyási László, Csoknyai László és Cirjenics Miklós repült a gyönyörű fekvésű, Földközi-tenger partján elterülő izraeli városba.
ElolvasomAz idei szolnoki Bíber Pál Emlékverseny igazán erősre sikeredett, hisz a teljes dél-magyarországi élmezőny mellett nagyon sok más régióbeli egyesület is tiszteletét tette ezen az utánpótlás megmérettetésen. A rendezvény nemzetközi voltáról, a határainkon túlról érkező Kézdivásárhely-i csapat gondoskodott.
ElolvasomNem nyaralni mentek legjobbjaink a legnépszerűbb törökországi üdülőhelyre az elmúlt hétvégén. Antalyában mindhárom európabajnoki aspiránsunk éremért küzdhetett. Az érem megszerzése Pupp Rékának sikerült, míg Csoknyai László és Cirjenics Miklós ötödikként zárt a Grand Prix viadalon.
ElolvasomKét arany és két bronzérmet szereztek felnőtt judósaink a hétvégén, Kecskeméten megrendezett felnőtt országos bajnokságon.
ElolvasomA hétvégén Pezinokban küzdöttek az ASE fiatal judósai.
ElolvasomPupp Réka első napi vereségét követően jól indították a második napot a Jekatyerinburg-i Grand Slamen a paksi judósok.
ElolvasomHabár az időjárás nem ezt mutatta, a paksi fiatalok mégis méltóképpen üdvözölték a tavasz kezdetét a XXI. Solti Tavasz Kupán.
ElolvasomDerekasan helytálltak a paksi diák judósok a hétvégén Debrecenben megrendezett Magyar Kupán.
ElolvasomCegléd adott otthont az idei serdülő "A" korosztályos diákolimpiának.
ElolvasomA hétvégi judoversenyeken nem voltunk Fortuna kegyeltjei, hisz a paksi judósok sem a Siklóson megrendezett junior országos bajnokságon, sem a Düsseldorfi Grand Slam-en nem tudtak érmet szerezni.
ElolvasomAz idei nemzetközi Eb-MEX Magyar Kupán, Miskolcon két paksi ifjúsági korú judósunk küzdött éremért, de ezúttal mindketten lecsúsztak a dobogóról.
ElolvasomA serdülő B korosztálynak Somogyszobon rendezték meg az ez évi diákolimpiát, ahonnan két értékes bronzérmet és egy ötödik helyet sikerült elhozniuk a paksi judósoknak.
ElolvasomNagykőrösön rendezték immár negyedik alkalommal a Kőrös-kupa diák és serdülő judo versenyt.
ElolvasomHangyási László és Bor Barna is megtisztelte díszvendégként az évről évre egyre erősödő mórahalmi Molnár Franciska Emlékversenyt, amelyen a teljes dél-magyarországi régió judósai mellett az ország több klubjából és Szerbiából is érkeztek versenyzők.
ElolvasomAz ifjúsági korosztály programja hagyományosan mindig az év első felére helyeződik, hisz ebben az évjáratban a világversenyeket nyáron szokták rendezni.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén, szombaton az edzők és bírók, vasárnap a versenyzők foglalták el a Győri Olimpiai Sportközpontot.
ElolvasomA paksi judós fiatalok a versenyidőszak és az év lezárását a paksi korcsolyapályán ünnepelték.
ElolvasomÖsszesen tizenkét éremmel és két pontszerző helyezéssel gyarapodott a paksi judósok eredmény lajstroma Triesztben.
ElolvasomMég fel sem ocsúdtuk Cirjenics Miklós fantasztikus tokiói grand slam bronzérméből, máris egy újabb csodálatos helyezéssel örvendeztetett meg bennünket.
ElolvasomPupp Réka és Cirjenics Miklós hosszú időt töltöttek Japánban.
ElolvasomA Tolna Megyei Diáksport Tanács által rendezett ünnepségen diákolimpiai érmeseinket díjazták.
ElolvasomKét versenyzőnk Pupp Réka és Cirjenics Miklós japán edzőtáborozást követően indult a Tokiói Grand Slam-en.
ElolvasomNovember utolsó hétvégéjén rendezték Siklóson a Serdülő A országos bajnokságot.
ElolvasomPaks testvérvárosában jártak judósaink az elmúlt hétvégén, hogy egy rangos nemzetközi versenyen méressék meg magukat.
ElolvasomSzázhalombattán rendezték a legfiatalabb diák korosztály országos bajnokságát.
ElolvasomAz Atomerőmű SE nehézsúlyú versenyzőjének nem kedvezett a sorsolás, vereséget szenvedett a japán Kokoro Kageurától, így helyezetlenül zárta az open világbajnokságot.
ElolvasomZömében az adott korcsoportnál fiatalabb paksi judósok vettek részt Győrben a Serdülő B és Junior B korosztályos Ob-n.
ElolvasomOktóber utolsó hétvégéjén az UTE csarnokában léptek tatamira a paksi felnőtt judósok, hogy minél jobb helyezéseket szerezzenek az idei Magyar Kupán.
ElolvasomCirjenics Miklósnak ezúttal elmaradt az éremszerzés, de egy fontos riválisán revansot vett.
ElolvasomTóth Barna a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány kitüntetését vehette át.
ElolvasomOktóber 21-én rendezték Orosházán a IV. Oros-Honvéd Kupát.
ElolvasomA hétvégén Kecskeméten rendezték a Zsoldos Zsolt Emlékversenyt, ahol a paksiak judósai is tatamira léptek.
ElolvasomOktóber 7-én Győr adott otthont az Ifjúsági B Országos Bajnokságnak.
ElolvasomKét versenyzővel vettünk részt a zágrábi Grand Prix-n. Versenyzőink legjobb formájukat hozva igazán kitettek magukért.
ElolvasomVasárnap Cegléden is harcba szálltak a paksiak az U23-as országos bajnokság érmeiért.
ElolvasomDebrecen adott otthont a diák A és B országos bajnokságnak. Az erős mezőnyben jól szerepeltek a paksi fiúk és lányok.
ElolvasomImmár hagyomány, hogy a júliusi junior korosztály küzdelmei mellett szeptemberben a diák, serdülő és ifjúsági korú judósok számára rendez Atom-kupát Paks.
ElolvasomVerseny: Nemzetközi versenyVerseny helye: NagykikindaVerseny ideje: 2017. május 20.VII. Baka Ármin 38 kgII. Tóth Barna 34 kgIII. Tóth Dániel 55 kgIII. Szabó Rita 57.kgEdző: Dobai-Krecht László Keszthelyi László
ElolvasomVerseny: Nemzetközi Budapest Kupa Verseny helye: Budapest Verseny ideje: 2017. április 28. III. Bernáth Péter 46 kg V. Kövér Zsófia +70 kg Edzők: Dobai-Krecht László Keszthelyi László
ElolvasomVerseny: Bíber Pál Emlékverseny Verseny helye: Szolnok Verseny ideje: 2017. április 15. Diák C korosztály III. Müller Enikő 36 kg V. Somkert Zoltán 39 kg Diák B korosztály II. Petrik Hanna 30 kg VII. Száraz Zente 32 kg Diák A korosztály III. Száraz Csenge 35 kg I. Tóth Barna 35 kg Edzők: Dobai-Krecht László Péri Balázs Kanczler István Keszthelyi László
ElolvasomEzúttal Pupp Réka eredményes szereplésének örülhettünk.
ElolvasomMindhárom paksi induló éremmel zárta a bakui Grand Slam viadalt.
ElolvasomVerseny: Molnár Franciska Emlékverseny Verseny helye: Mórahalom Verseny ideje: 2017. január 21. Diák B korosztály III. Feil Panna 30 kg I. Jakab Barna 36 kg I. Krausz Kornél 32 kg II. Száraz Zente 32 kg III. Németh Gergő 32 kg Diák A korosztály II. Mittler Milán 41 kg III. Száraz Csenge 35 kg I. Tóth Barna 32 kg Edzők: Dobai Krecht László Kanczler István Péri Balázs Keszthelyi László
ElolvasomAz év első versenyét az ifik részére rendezték Budapesten, ahol ugyan nem tudtunk teljes csapattal részt venni, de első éves ifijeink jól szerepeltek.
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17