Díjátadó és World Masters

2019.12.16, 08:10 Judo
Három paksi fiatal részesült elismerésben a minden év végén, így ezúttal is Szekszárdon megtartott Tolna Megyei Diáksport Tanács által meghirdetett Diákolimpia díjátadón.

Anderkó Bence László mellett Petrik Hanna Zsófia és Bodonyi Aba Csanád érdemelte ki 2019-ben, hogy díjazott legyen, hiszen mindannyian dobogóra léphettek a korosztályos diákolimpiákon. Gratulálunk versenyzőinknek!

Pupp Réka és Cirjenics Miklós ezúttal az első fordulóban veszítettek a Quingtaoban megrendezett World Masters viadalon. A világranglista legjobb 36 judósa állhatott rajthoz a tornán, ahol már a részvétel is 200 kvalifikációs pontot jelentett. Emiatt fontos volt az indulás, de tudtuk, hogy itt nem várható könnyű sorsolás. Ez be is bizonyosodott, hiszen Réka a rendkívül kellemetlen stílusú spanyol Perez Box-szal kezdett. A spanyol versenyzőről tudvalevő, hogy kőkemény földharcos, nem egy nagy nevet győzött már le leszorítással az 52 kg-osok között. A mérkőzés elején azonnal földharc szituációba kerültek, és Rékának a legnagyobb tudására volt szükség, hogy kivédekezze az ellene irányuló sangakukat, azaz háromszög technikákat. Végül mégis beragadt egy leszorításba, amiből bravúros mozdulattal kifordult egy vazari után. A hátralevő időben hiába próbált meg mindent, nem sikerült a hátrányt ledolgoznia, így a spanyol judós lépett tovább.

Cirjenics Miklós is kőkemény ellenfelet, az olimpiai ezüstérmes georgiai Lipartelianit kapta az első fordulóban ellenfélként. Nagyon sokáig kiegyenlített küzdelem volt és a georgiai klasszis már két intésnél járt, amikor meg tudott villanni egy válldobás erejéig és mivel első vazariját egy újabb vetődéses kardobással tudta megduplázni, így Mikinek is csak egy mérkőzés jutott a kínai Mesterek Tornája versenyen. Jövőre újabb olimpiai kvalifikációs tornákon szurkolhatunk legjobbjainknak!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%