Tóth Barna ismét OB bronzérmes

2022.02.14, 10:16 Judo
Hatalmas mezőny gyűlt össze az ifjúsági korúak országos bajnokságán Győrött. A paksi színeket hat judós képviselte és egy ötödik helyet, illetve egy bronzérmet sikerült nyernünk.

Tóth Barna ezúttal a 66 kilogrammosok mezőnyében folytatta tavaly megkezdett diadalát és a pár hónappal korábbiakhoz hasonlóan ismét magyar bajnoki dobogóra tudott állni. Első két mérkőzését viszonylag simán hozta dobásokkal és hatékony földharctechnikákkal. A legjobb négy közé jutásért a későbbi győztes ellen három intéssel veszített, de a vigaszágon harcos, kemény meccseken ismét eljutott a bronzérem kapujába. Az egész napos pazar formáját sikerült erre a találkozóra is átmenteni, vazari vezetést követően földharcban, karfeszítéssel nyerte meg a bronzcsatát. Ismét OB dobogó, ismét hatalmas diadal.

Andorka Kende jövőre is ifi lesz, de már idén éremért harcolhatott a magyar bajnokságon a 81 kilogrammosok között. Szép győzelmét követően ő is a későbbi aranyérmes judóstól szenvedett vereséget, de a vigaszágon látványos ipponokkal jutott el a bronzmeccsig. Ott egy rövid figyelmetlenséget követően vazari hátrányba került és hiába küzdött oroszlán módjára, nem tudott egyenlíteni. Így is nagyon büszkék vagyunk Kende OB ötödik helyére.

A többi indulónk közül Metzger Botondnak sikerült mérkőzést nyernie, de a második fordulóban elszenvedett veresége a kiesést jelentette.

Jakab Barna, Komlósi Csongor és Mucsi Noel ezúttal nem nyertek meccset a rangos mezőnyben.

Gratulálunk judósainknak és edzőiknek Braun Ákosnak és Dobai-Krecht Lászlónak!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%