Búcsú a 16 között az EB-n

2020.11.23, 16:05 Judo
Nem sikerült pontszerző helyezést elérnie az ASE felnőtt válogatottjainak a zárt kapus Judo Európa Bajnokságon Prágában.

Pupp Réka az 52 kilogrammosok között és a 100 kilogrammban versenyző Cirjenics Miklós is egyaránt egy-egy győztes és vesztes meccsel búcsúzott a legjobb 16 között a kontinensviadalon.

Réka csakúgy, mint néhány héttel ezelőtt a budapesti Grand Slam-en ezúttal is a moldáv Blanaruval kezdett. Akkor dobással, most egy szép hátsó rézsútos leszorítással fejezte be a meccset. A legjobb nyolc közé jutásért a svájci Kochert kellet volna legyőznie. Nagyon kiegyenlített, szoros csatát vívtak és az aranypontban majdnem paksi akciónak örülhettünk. A hosszabbítás 38-ik másodpercében mégis a helvét judós tudott egy vazari kontratechnikát dobni, ezzel meghiúsítva pontszerzési álmainkat.

Cirjenics Miklós is jól kezdett, hiszen a belorusz Svirid három perc után kopogással jelezte, hogy nem bírja tovább a paksi judós fojtását. A folytatás már nem volt túl sikeres, hisz a később bronzéremig jutó azeri Kotsoev a mérkőzés elején belsőcombbal ipponra dobta versenyzőnket. A budapesti Grand Slam-en is hasonló akcióval szerzett vezetést ellenünk, de akkor sikerült kiharcolni a győzelmet, most azonban nem vazari értékű volt az előny, hanem egy ippon, ami a meccs, és egyben a verseny befejezését jelentette számunkra.

Azzal, hogy mindketten bejutottak a legjobb tizenhat judós közé az Európa Bajnokságon, fejenként 112 pontot szereztek olimpiai aspiránsaink.

A jövő évben sem szabad hátra dőlni, hiszen, ha a járványügyi helyzet engedi, 2021-től tovább folytatódnak az olimpiai pontszerzési lehetőségek és nyáron, néhány hónappal az olimpia előtt kvalifikációs világbajnokságnak ad otthont hazánk.

Nagy öröm lenne, mire odaérünk, már megnyugtató közelségbe kerülne az olimpiai kijutás judósaink számára.

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%