Atom Hódok

2020.03.02, 14:38 Judo
Hangyási Dávid Botond tanítványai ebben az évben is megkezdték sikeres szereplésüket a judo versenyeken.

Hogy ez miért érdekes paksi szempontból? Az ok végtelen egyszerű: Dávid sok szállal kötődik Pakshoz. Nemcsak itt töltötte gyermekkorát, de édesanyja Hangyási Daróczi Eszter kosárlabda női szakágvezető és édesapja Hangyási László judo mesteredző révén már egészen kicsi korában megismerkedett a mindennapos testedzés, de különösen a judo alapjaival. Magába szívta a paksi judoiskola szellemiségét és azt a kitartást, alázatot, amire e sportág tanít.

Később ez a küzdeni akarás és állhatatosság segítette ahhoz, hogy tanulmányai végeztével, fogorvosi praxisa mellett, háromgyermekes édesapaként Hódmezővásárhelyen alapítson judo szakosztályt. A dolog érdekessége, hogy Ocsák Zoltán kollégája mellett egy másik egykor volt paksi kiváló judós, Pfeffer Árpád is edzőként segíti a sikerek elérésében. Ráadásul Hangyási László mester is támogatja szakmai felügyeletével hármójuk munkáját.

Az eredmény nem is váratott sokat magára. Magyar bajnoki arany-, ezüst-, és bronzérmek, illetve helyezések jelzik, hogy igazán magas színvonalú munka folyik a fiatal egyesületben.

Ez év januárjától néhányan a "Hódok" közül ASE-s színekben harcolnak a dicsőségért, ahogy tették azt az év legelső fontos korosztályos versenyén a serdülő B diákolimpián is. A rangos viadalon Varga Szabolcs Dominik, Ocsák Nimród és Ocsák Soma is egyaránt bronzérmet szereztek. Az elmúlt hétvégén pedig a Dunavarsányban megrendezett serdülő összetartáson folytatták a felkészülést a közelgő fontos megmérettetésekre.

Munkájukhoz sok erőt és kitartást kívánunk és reméljük, hogy még sok szívmelengető sikerrel örvendeztetik meg mind a Hód Judo S.E., mind az ASE rajongóit!

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%