Judós Mikulás kupa a szentélyben

2022.12.06, 11:49 Judo
Igazán exkluzív helyszínen tartották az idei Mikulás Kupát az ASE judósai.

A legkisebbek is megízlelhették végre, hogy milyen egy igazi versenyhelyszínen küzdeni, hiszen az ASE sportcsarnokban volt a jeles esemény. Természetesen a Diák C- sek már versenyeztek e szentélyben a szeptemberi utánpótlás Atom kupán, de számukra is felemelő volt visszatérni ide.

A várva várt esemény első felvonásában az előző napi Diák C Országos bajnokság arany- és ezüstérmeseit, illetve helyezettjeit méltatták. Hatalmas tapsot kaptak a népes, szülőkből és hozzátartozókból álló publikumtól.

Egy közös bemelegítést követően megkezdődtek a küzdelmek. Először a legifjabbak mérték össze tudásukat földharcban, majd következtek a rutinosabb judósok, akik állóharcban bizonyították, hogy már igen sok technikát elsajátítottak. A színvonalas mérkőzések vezetőbírói olyan ASE-s serdülő- és ifjúsági korú sportolók voltak, akik maguk is a Mikulás kupán kezdték a vetélkedést és napjainkra már országos bajnoki címekkel vagy érmekkel rendelkeznek.

A nap végére megérkezett a Mikulás is, aki, ahogy minden évben, idén is ajándékcsomaggal kedveskedett a gyermekeknek.

A vidám családi ünnep záróakkordja a közös szőnyegpakolás volt, melyben Kovács Antal szakosztály elnök is jeleskedett, kinek két fia is erősíti a klubot.

Reméljük jövőre legalább ennyien leszünk és hasonló kellemes élményekben lesz részünk!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%