Két bajnoki arany a Junior Diákolimpián

2023.05.30, 09:04 Judo
A Somogy megyei Kaszón rendezték az ez évi junior korosztály számára kiírt országos Diákolimpiát. A három fős paksi küldöttség igen eredményesnek bizonyult, hiszen mindannyian érmesek lettek. Tóth Barna és Tengölics Tamás nem talált legyőzőre súlycsoportjában, Jakab Barna pedig bronzérmet szerzett.

Jakab Barna a 60 kg-osok között lépett tatamira és habár első mérkőzésén vereséget szenvedett a későbbi győztestől, a második meccsét gigászi küzdelemben az aranypontban megszerzett harmadik intéssel megnyerte. Ha utolsó meccsén győz, akkor második helyezett lett volna, de bennakadt egy fojtás, és egy szépen csillogó bronz lett a vége.

A 73 kg-osok között induló Tóth Barna ezen a napon nem tudott hibázni. Mindhárom meccsén magabiztosan jutott tovább. Először egy kiélezett csatában karfeszítéssel kopogtatta ellenfelét. Az elődöntőben egy gyors vazari után a verseny egyik legszebb akcióját bemutatva, csípődobás ipponnal jutott a döntőbe. A fináléban sem töltött sok időt a szőnyegen. Rövid puhatolózás után megvillant egy alkartámaszos-válldobás hátsógáncs kombinációra. Ezzel a gyors ippongyőzelemmel lett diákolimpiai bajnok.

Tengölics Tamásnak a +100 kg-osok között a visszalépések miatt egy ellenféllel kellett volna minimum kétszer harcolnia, de már az első mérkőzésen eldőlt az aranyérem sorsa. Tamás egy robbanékony mozdulattal földre vitte ellenfelét, és gyors fojtás fogással kopogtatta. Sajnos a mozdulat következtében az ellenfél válla megsérült, így elmaradt a visszavágó. Ő is diákolimpiai bajnok lett.

Két arany és egy bronzérmünkkel a végelszámolásnál az összesített éremtáblázat negyedik helyén végeztünk. Gratulálunk ehhez a remek teljesítményhez sportolóinknak és edzőiknek!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%