Pontszerzések versenye

2020.10.12, 09:40 Judo
Mivel judóban az ifjúsági korosztály három évjáratot ölel fel, így a két korosztályt összegyűjtő serdülő versenyekhez hasonlóan ebben a kategóriában is megrendezik az első és másodéves ifik számára az országos bajnokságot. Egy fiatal csapattal, zömében utolsó éves serdülőkkel és első éves ifjúságiakkal vettünk rész a győri Olimpiai Sportparkban megrendezett Ob-n.

Túl nagy siker nem született, hiszen a paksi judósok közül senki nem küzdhetett éremért. Négy versenyzőnket egy győzelem választotta el attól, hogy a dobogóért harcolhasson. Németh Gergő, Krausz Kornél, Száraz Csenge és Tóth Barna egyaránt az ötödik helyért vívott vigaszági mérkőzésén maradt alul ellenfelével szemben, így mindannyian a pontszerző hetedik helyen végeztek a magyar bajnoki mezőnyben. Másik három indulónk Száraz Zente, Metzger Botond és a "hódos" Juhos Benedek nyitókörös vereségüket követően nem kaptak lehetőséget a folytatásra, mert ellenfelük nem jutott az elődöntőbe.

A vereségek zöme földharcban történt, ez is azt bizonyítja, hogy a néhány év korkülönbségből adódó fizikai fölényt még be kell hozniuk judósaiknak.

Indulóink nagy részének még lesz alkalma a novemberi serdülő A országos bajnokságon harcba szállnia az érmekért.

Edzők: Braun Ákos, Bor Barna, Dobai-Krecht László, Csoknyai László

Részletes eredmények: www.judo.hu

 

Verseny neve: Ifjúsági „B” Országos Bajnokság

Verseny ideje: 2020. október 10.

Verseny helye: Győr

 

Paksiak eredményei:

VII. hely Németh Gergő -50 kg

VII. hely Száraz Csenge Márta -52 kg

VII. hely Krausz Kornél -55 kg

VII. hely Tóth Barna -60 kg