Érmekkel hangolódtak a fiatalok

2021.05.17, 09:32 Judo
A több mint két hónapos szünet után szépen folytatták év elején megkezdett éremgyűjtésüket Bor Barna és Csoknyai László tanítványai Budapesten az UTE Horváth István Judo csarnokában megrendezett Diák A, B, C, Serdülő Nyílt Regionális versenyen.

A teljes fővárosi élmezőny mellett rangos vidéki klubok judósai is tatamira léptek a megmérettetésen.

Anderkó Bence László kirobbanó formában versenyezve, minden mérkőzését ipponnal nyerte meg, így megérdemelten lépett a dobogó legmagasabb fokára. Kohári Írisz Eleonórát csak a döntőben tudták megállítani, ezüstérme kiváló eredmény. Palencsár Péter és Grosan Eric szintén dobogósok lettek. Kemény küzdelmeik jutalma egy-egy bronzérem volt. Szucsán Zalán ezúttal nem tudott meccset nyerni, de az utóbbi időben végzett kemény edzésmunkájának reméljük, hamarosan meglesz az eredménye.

A jövő hétvégén tovább bővül a paksi indulók száma, hiszen Győrben Magyar Kupát rendeznek mind a diák, mind a serdülő korosztály számára. Remélhetőleg újabb érmekről tudunk tudósítani az MK után is.

 

Verseny neve: BRJSZ Diák A, B, C, Serdülő Nyílt Regionális Verseny

Verseny helye: Budapest

Verseny ideje: 2021.05.15

 

Paksiak eredményei:

III. hely Grosan Eric -36 kg (Diák C)

II. hely Kohári Írisz Eleonóra -40 kg (Diák B)

III. hely Palencsár Péter -55 kg (Diák B)

I. hely Anderkó Bence László -60 kg (Diák A)

 

Edzők: Csoknyai László, Bor Barna

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%