Elhoztuk a Magyar Kupát

2023.03.21, 08:56 Judo
Mórahalmon rendezték az ez évi első komoly országos megmérettetést, a Diák B és Diák A korosztály számára kiírt Magyar Kupát. A tavalyi fényes országos bajnoki sikerek miatt joggal éreztük úgy, hogy fiataljaink nagy reményekkel lépnek szőnyegre a versenyen. A várakozásunk beigazolódott, hiszen ezúttal is folytatódott a sikersorozat.

Először a Diák A-sok kezdték meg a küzdelmeket. Vajna Csongor ezúttal sem talált legyőzőre súlycsoportjában csakúgy, mint a tavalyi OB-n. Ulbert Lujza egy ezüstéremmel gazdagította éremkollekcióját. Két érmesünkön kívül sokan jutottak még dobogóközelbe. Braun Sára, Molnár Ádám és Farkas Levente végül ötödikként végzett, Vábró Bertalan, Grosan Eric és Száraz Dávid hetedik lett.

A diák A-sokat követték a Diák B korosztály judósai. Itt két aranyérmet jegyeztünk Kalmár-Appelt Áron és Lovászi Kornél révén. Dallos Petra és Magyar-Jankovics Rebeka bronzérmének köszönhetően Paksra került a Magyar Kupa, hiszen az összesített pontversenyt megnyerte az ASE a Diák B-sek között.

A délután során a serdülők vették át a tatamit. Országos rangsorversenyt rendeztek számukra, de szerb és ukrán versenyzők is erősítették az amúgy is népes mezőnyt. A paksi csapatból Anderkó Bence László és Pálszabó Levente bronzérmet nyertek értékes győzelmeket aratva. Palencsár Péternek egyetlen siker hiányzott az éremhez, végül ötödikként zárt. Két elsőéves serdülőnk Hernádi Bence és Izsák Simon nagyokat harcoltak és győzelmeik mellé vereségek is becsúsztak, de nagyon örülünk hetedik helyeiknek. Kovács Ágoston Antal ezúttal két gigászi ütközetben maradt alul.

Gratulálunk sportolóinknak és edzőiknek!

 

Verseny neve: Diák „B” Magyar Kupa, Diák „A” Magyar Kupa és Serdülő Országos Rangsorverseny

Verseny ideje:2023. március 18.

Verseny helye: Mórahalom

 

Paksiak eredményei:

Diák A

V. hely Braun Sára -38 kg

V. hely Molnár Ádám -38 kg

VII. hely Grosan Eric -41 kg

VII. hely Száraz Dávid -45 kg

V. hely Farkas Levente -49 kg

I. hely Vajna Csongor -54 kg

VII. hely Vábró Bertalan -54 kg

II. hely Ulbert Lujza +56 kg

 

Diák B

III. hely Magyar-Jankovics Rebeka -36 kg

III. hely Dallos Petra -40 kg

I. hely Kalmár-Appelt Áron -41 kg

I. hely Lovászi Kornél -60 kg

 

Serdülők

VII. hely Hernádi Bence -45 kg

VII. hely Izsák Simon -45 kg

V. hely Palencsár Péter -60 kg

III. hely Pálszabó Levente -66 kg

III. hely Anderkó Bence László -73 kg


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%