Újra a dobogón

2020.10.19, 20:07 Judo
Veres Marcell megismételte U23-as OB bronzérmét, ezúttal saját korosztályában a juniorok között. Rövid időn belül másodszor sikerült dobogóra állnia 90 kilogrammos kiválóságunknak a Cegléden megrendezett junior országos bajnokságon, és ez nagyon komoly teljesítmény.

Pedig nem indult könnyen a nap. Marci első mérkőzésén a szatymazi Tompa Péter Gergővel kezdett és egy szerencsétlen mozdulatnál térdsérülést szenvedett. Majdnem elúszni látszottak az OB érmes álmok, hiszen habár a térde tudott valamelyest regenerálódni, de a vigaszági mérkőzésre egy nagyon kemény ellenféllel a Budapesti Honvéd SE-s Bajcsev Tamással találta szemben magát versenyzőnk. Bajcsev vazari vezetést szerzett és végig nagyon harcosan küzdött. Marci viszont valahonnan erőt tudott meríteni és először egy jobbra térdelőválldobásból, majd egy balra kiscsípődobásból vazarit ért el.

A következő vigaszági meccsen az egri Parádi Balázs szintén nem tűnt egyszerű ellenfélnek, de szerencsére Marci egy szőnyegszéli helyzetnél kiválóan védte ellenfele térdelő válldobás kísérletét és egy precíz karfeszítéssel kopogtatta.

Elérkeztünk a bronzmérkőzéshez, ahol az MTK-s Alacsony Bátor Levente várta a paksi fiút. Ha már idáig visszaverekedte magát nem akart az utolsó akadálynál elbukni. Nagy elánnal kezdték a harcot a küzdő felek, és szerencsére judósunk itt is tudott villanni, egy kontratechnikából vazarit dobott, majd az előző meccshez hasonlóan karfeszítéssel adta meg a kegyelemdöfést. Újabb OB, újabb dobogó!

Gratulálunk Marci, nagyon büszkék vagyunk Rád, nagyszerű példát mutattál a fiataloknak a korosztályos magyar bajnokságok előtt!

Edzők: Braun Ákos, Bor Barna

 

Verseny neve: Junior Országos Bajnokság

Verseny ideje: 2020. október 17.

Verseny helye: Cegléd

Részletes eredmények:

https://www.judoinfo.hu/index.php/naptar/344-default/347-junior-naptar/3302-junior-orszagos-bajnoksag-gyor


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%