Ötödik hely Tokióból

2023.12.04, 10:21 Judo
Pupp Réka és Gercsák Szabina az év utolsó World Tour versenyére Tokióba utazott, hogy tovább gyűjtögesse olimpiai kvalifikációs pontjait. Nem tűnt könnyűnek a feladat, hiszen a hagyományos japán Grand Slam nemcsak a kőkemény nemzetközi mezőny miatt, hanem azért is rendkívül erős, mert a házigazdák három vagy négy versenyzőt is indíthatnak egy súlycsoportban. A japán judo erejét ismerve ez igen magas színvonalat jelent.

Réka már jóval korábban kiutazott a szigetországba, hogy egy kemény edzőtáborral "hangolódjon" a versenyre. 52 kilogrammos klasszisunk a legjobb nyolc közé jutásért kezdte meg a küzdelmeket, lévén első helyen kiemeltként rangsorolták a versenyen.

A tajvani Shen kellemetlen ellenfél volt, de nem jelentett akadályt Réka számra és néhány perc küzdelem után egy vazari belsőcombot dobott rajta, majd leszorította ellenfelét. Következett a lengyel Kaleta a legjobb négy közé jutásért. E meccsen is belső comb vazarival fejezte be a csatát, de ezt megelőzően még egy szép ütem kisbelső söpréssel is sikerült meglepni az ellenfelet. Az elődöntőben a magas francia Gnetoval nagy taktikai csatát vívott az ASE-s judós, de végül egy nagybelső horogból szerzett vezetést a rivális, amit nem sikerült kiegyenlíteni a meccs végégig. Következett a mongol Lkhagvasuren a bronzmeccsen, akit idén már kétszer sikerült legyőzni. Ezúttal a mongol mellé pártolt a szerencse. Két-két intés után hajítással sikerült ippont elérnie, ezzel Réka végül ötödikként zárt.

Jól kezdett a 70 kilogrammosok között a másik atomos Gercsák Szabina is. A dél-koreai Yu-t igen gyorsan egy vazari értékű kiskülső horoggal földre vitte, majd egyből le is szorította ellenfelét. A folytatás már nem sikerült ilyen jól. A későbbi győztes holland Van Dijk ellen derekasan helyt állt két percig, de a meccs felénél Szabina belsőcomb kísérletét csípő megelőzéssel kontrázta az ellenfél és ipponja a verseny végét jelentette számunkra.

Legjobbjaink még két hétig Japánban maradnak, hogy kemény küzdelmi felkészüléssel zárják az évet.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%