Egy arany és egy bronz

2021.11.22, 08:42 Judo
Két indulóból két OB érmet szereztek judósaink a Zalaegerszegen megrendezett felnőtt első osztályú országos bajnokságon.

Pupp Réka az 52 kilogrammosok között szerezte meg ötödik bajnoki aranyát, míg Veres Marcell 100 kilóban lett OB bronzérmes, úgy, hogy még a junior korosztályban versenyez.

Réka a legjobb nyolc közé jutásért kezdett az Óbudai JC versenyzőjével Paár Viktória Margittal és végig irányítva a meccset végül fojtással győzte le. Szintén fojtásfogással diadalmaskodott az elődöntőben az Ippon Judo-s Keller Rebeka ellen. A döntőben a Koroncói Tutti Jk-s Gyertyás Rózával harcolt. Ellenfele ismerte Rékát és nagyon tartott tőle. Ez a mérkőzés képén is jól látszott és néhány perc után leléptetés lett a vége, mivel a vezetőbíró három intéssel "jutalmazta" az ellenfél inaktivitását. Ezzel 52 kilogrammos klasszisunk ismét magyar bajnok lett.

Veres Marci idén ismét kibérelte az OB dobogó harmadik fokát. Ezúttal zsinórban harmadszor lett bronzérmes, jelezve, hogy mindig számolni kell vele a magyar mezőnyben.

Első meccsén visszavágott a múltkori vereségért a SZESE-s Kőhalmi Zoltánnak, két vazari kaszálógánccsal jutott az elődöntőbe. Ott az MVSC-s Tóth Apor ellen kissé kiújult a múltkori versenyen összeszedett vállsérülése és egy karpréses leszorításból vereséget szenvedett.

A bronzmeccsen viszont nem hibázott és a Samuráj JC színeiben induló Havasi Bálintot földharcban, leszorítással legyőzve magyar bajnoki bronzérmesként zárt.

Marcinak ezt követően kis szusszanás következik, míg Réka az oroszországi Ufa városába utazik, hogy a Csapat Európa-bajnokságon harcoljon, ezúttal egy súlycsoporttal feljebb az 57 kilósok között.

Gratulálunk versenyzőinknek!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%