EB, ahogy Pupp Réka látta

2021.04.23, 10:46 Judo
Nem akármilyen élményben lehetett része a paksi fiatal júdosoknak, hiszen magától a liszaboni hőstől Pupp Rékától hallgathatták meg Európa Bajnoki élménybeszámolóját a Paksi Judo dozsóban.

A rendhagyó edzést megelőzte egy rövid méltatás Kovács Antal, a szakosztály elnökének részéről, aki kiemelte, hogy ezzel a diadallal Réka belépett a világelitbe és az a szerénység és munka iránti alázat, amivel rendelkezik példaértékű lehet mindenki számára. Ezt követően egy virágcsokrot nyújtott át friss EB érmesünknek, és edzőjének Braun Ákosnak is ajándékkal kedveskedett.

Ákos néhány szóban felidézte az EB-s eseményeket és kiemelte, hogy 2013 óta nem látott sikert ért el a szakosztály kiválósága.

A nagy elődök mondatai után Réka vette át a szót és megkezdte élménybeszámolóját élete eddigi legjelentősebb eredményének megszületéséről. Miközben a hallgatóság csillogó szemekkel figyelte 52 kilós kiválóságunk szavait, a judoteremben lévő televízió képernyőjén újra felidéződtek az Európa Bajnokságon vívott mérkőzések. Réka részletesen beszélt a meccsek közben érzett gondolatairól, és a teremben lévő egykori klasszisok is kiegészítették a látottakat szakmai észrevételeikkel. A videovetítés közben és azt követően is sorra jöttek a kérdések és az érdekes gondolatok.

Mindezek remélhetőleg komoly motivációt adtak az egybegyűlt fiatalok számára, amiből majd meríteni tudnak a rájuk váró kemény megmérettetések leküzdése során. Hiszen a sikert nem adják ingyen és Réka nagyon kemény munkát végzett ahhoz, hogy eljusson idáig.

Hangyási László nagyon büszke lehet. Az általa megteremtett paksi judoiskola szép hagyományai folytatódnak. Külön öröm, hogy a Mester egyik legsikeresebb versenyzője Braun Ákos nem csak sportolóként ért fel a csúcsra, hanem most már edzőként is olyan tanítvánnyal büszkélkedhet, aki éremmel tudott hazatérni felnőtt világversenyről. Ráadásul 2008-ban pont Liszabonban szerzett ő is Európa Bajnoki bronzérmet, szintén vazari hátrányból fordítva.

Habár ezen a speciális edzésen nem izzadtak meg annyira a fiatalok, mint általában, de mégis hatalmas élménnyel gazdagodtak és még közel sincs itt az év vége. Nagy dolog lenne a világbajnokság és az olimpia után is hasonló élménybeszámolót hallgatni Rékáéktól.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%