Egy érem, sok helyezés

2020.03.09, 08:06 Judo
Szolnokon rendezték ez évben a serdülő korosztályú judósok országos diákolimpiai döntőjét, amely egyúttal a Bíber Pál Emlékverseny nevet is viselte.

Az Atomerőmű SE. judósai Ocsák Soma Zénó révén egy ezüstérmet, valamint két ötödik és két hetedik helyezést értek el.

A hódmezővásárhelyi ASE-s Varga Szabolcs Dominik egy győzelemmel és két vereséggel a hetedik helyen végzett a 36 kg-osok között.

A 45 kg-os fiúk súlycsoportjában három paksi is rajthoz állt a 33 főt számláló mezőnyben.

Közülük Jakab Barna volt a legeredményesebb. Barna csakúgy, mint az ifi OB-n ezúttal is hetedikként zárt. Száraz Zente is bejutott a legjobb nyolc közé, de sajnos egy vereség után a vigaszágon sem tudott javítani.

A még diákkorú Tóth Zsombor ezúttal nem tudott mérkőzést nyerni.

Az 50 kg-osok között induló Németh Gergő sem tudott tovább lépni az első körből az 55 kg-os Krausz Kornélhoz hasonlóan. Másik paksi 55 kg-os versenyzőnk, Metzger Botond viszont három győzelmet aratott és csak az elődöntőben veszített. A harmadik helyért való veresége pedig az ötödik helyet jelentette számára.

Ugyancsak ötödik lett a 66 kg-os Andorka Kende is. Kende első körös veresége után a vigaszágon szépen elgyalogolt a bronzmeccsig három imponáló győzelemmel, de ott sajnos veszített, így ő is lecsúszott a dobogóról. Ugyancsak ebben a súlycsoportban a "Hódos" Ocsák Nimród szintén első körös búcsúra kényszerült.

A legnagyobbak között végre megszületett a hőn áhított érem, hiszen a nehézsúlyú Ocsák testvér, Soma két értékes győzelemmel elgyalogolt a döntőig, ahol végül ezüstérmesként fejezte be a küzdelmeket.

Gratulálunk versenyzőinknek!

 

Verseny neve: Serdülő Országos Diákolimpiai Döntő - Bíber Pál Emlékverseny

Verseny ideje: 2020. március 7.

Verseny helye: Szolnok

 

Paksiak eredményei:

VII. hely Varga Szabolcs Dominik -36 kg

VII. hely Jakab Barna -45 kg

V. hely Metzger Botond – 55 kg

V. hely Andorka Kende -66 kg

II. hely Ocsák Soma Zénó +81 kg