Visszatérés és trónfosztás az OB-n

2018.03.25, 18:45 Judo
Két arany és két bronzérmet szereztek felnőtt judósaink a hétvégén, Kecskeméten megrendezett felnőtt országos bajnokságon.

Majdnem a teljes magyar élmezőny részt vett a versenyen, igaz az első vonalból voltak olyanok, akik egy súlycsoporttal feljebb szálltak harcba az érmekért.

Pupp Réka igazolta klasszisát és jelezte, hogy az 52 kg-os hölgyek között jelenleg ő a legjobb itthoni judós. Minden mérkőzésén imponáló fölénnyel diadalmaskodva lett országos bajnok.

A 66 kg-os Bognár Péter és a 63 kg-os Szabó Anna ezúttal nem tudtak továbblépni a selejtezőből.

Windischmann Bence kezdeti megingása után szépen menetelve jutott el a bronzcsatáig és meg is szerezte azt a férfiak 73 kg-os küzdelmeiben.

81 kg-ban két indulónk közül Akkerman Gergely szép kezdés után vereséget szenvedett, majd a vigaszágon kiújult a lábsérülése, így nem jutott érem közelbe.

Csoknyai László a súlycsoport első számú magyar judósának skalpjára mindenki vadászik. Ebben az igazán kiélezett súlycsoportban ezúttal a rutinos Joó Istvánnak sikerült egy aranypontban elért vazarival megcsípnie Lacit, aki a vigaszágon tudott szépíteni, hisz ugyancsak aranypontban győzte le a leányvári Szabó Frigyest.

Bor Barna hosszú idő után indult a magyar nehézsúlyú mezőnyben és ellentmondást nem tűrő judóval jelezte, hogy ki az úr az itthoni +100 kg-os kategóriában. Négy szerzett érmünkkel a harmadik helyen végeztünk az országos bajnokság éremtáblázatán!

Gratulálunk az eredményekhez!

Edzők: Hangyási László, Braun Ákos

Verseny: Felnőtt férfi-női Országos Bajnokság

Verseny helye: Kecskemét

Verseny ideje: 2018.03.24.

 

Paksiak eredményei:

 

I. hely Pupp Réka 52 kg

III. hely Windischmann Bence 73 kg

III. hely Csoknyai László 81 kg

I.hely Bor Barna + 100 kg

 

Versenyeredmények:

http://judo.hu/verseny-adatlap?id=566