Itthon kitüntetés, Kínában Grand Prix

2018.05.28, 15:19 Judo
Miközben Csoknyai László átvette az ASE örökös bajnokának járó díjat egyesületünk küldött közgyűlésén, Pupp Réka és Cirjenics Miklós már készülődtek a Kínában lévő autonóm Belső-Mongólia székhelyén Hohhot városában, hogy az idei első olimpiai kvalifikációs Grand Prix versenyen megkezdjék szereplésüket.

Réka az első napon lépett tatamira és mindjárt a nyitó mérkőzésen az Európa-bajnokság friss bronzérmese az izraeli Primo Gefen ellen egy nagyon küzdelmes mérkőzésen tudott vazari győzelmet aratni. Sajnos a második fordulóban koreai ellenfele nagy belső horog dobás vezetést követően élvezte a bíró jóindulatát és közel másfél percig földön dolgozva szerzett értékes másodperceket, így Rékának esélye sem maradt az egyenlítésre. Mivel ez a mérkőzés a nyolc közé jutásért zajlott, így Réka helyezetlenül végzett.

Cirjenincs Miklós a zárónapon szállt harcba, azonban az első mérkőzésen az észt Minaskin gyorsan szertefoszlatta érmes álmainkat egy ippon értékű fejenátdobással.

A paksi versenyzők a versenyt követően még maradnak edzőtáborban Kínában, majd áthelyezik székhelyüket Braun Ákos vezetésével a már jól ismert japán Sendai egyetemre, hogy megkezdjék több hetes felkészülésüket a judo őshazájában.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%