Egyetemistáink szép eredményei

2019.11.11, 08:45 Judo
Mindig is nagy tisztelettel voltunk azok iránt a sportolóink iránt, akik a mindennapos kemény edzésmunka mellett a tanulást is fontosnak tartják. Ezért is különösen nagy öröm számunkra, hogy versenyzőink szép eredményekkel tértek haza az Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságról.

Pupp Réka ezúttal az 57 kg-osok között húzta be az aranyérmet a Pécsi Tudományegyetem képviseletében, míg Akkerman Gergely, a Dunaújvárosi Egyetem hallgatója a 81 kg-os súlycsoportban nem talált legyőzőre. Bronzérmet akasztottak a 73 kg-os Windischmann Bence (PTE) nyakába, és majdnem dobogóra léphetett Szabó Anna is (PTE), de egy furcsa bírói ítéletnek köszönhetően ezúttal ötödik helyezett lett. Bognár Péter az első vereségét követően nem tudott visszamérkőzni, így a hetedik helyen fejezte be a versenyt.

Gratulálunk versenyzőinknek, akik tovább folytatják az ASE hagyományait, hiszen szakosztályunkban mindig is a legfőbb vezérelv az „Élen a sportban, élen a tanulásban” mottó volt.

Edzők: Hangyási László, Braun Ákos, Bor Barna

Verseny neve: MEFOB

Verseny ideje: 2019. november 10.

Verseny helye: Budapest

 

Paksiak eredményei:

I.hely Pupp Réka -57 kg

V. hely Szabó Anna -70 kg

I.hely Akkerman Gergely -81 kg

III. hely Windischmann Bence -73 kg

VII. hely Bognár Péter -66 kg


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%