Hornyánszki Lilla bronzérmes a diákolimpián

2018.03.05, 07:17 Judo
Cegléd adott otthont az idei serdülő "A" korosztályos diákolimpiának.

 A paksi küldöttség tagjai közül a tavalyi Ob győztes Hornyánszki Lilla volt a legeredményesebb. Az ezúttal egy súlycsoporttal feljebb induló paksi tehetség bronzérmet szerzett a diákolimpián. Gyors győzelemmel jutott el az elődöntőig, ahol egy pillanatnyi kihagyást követően veszített, majd a bronzcsatában tudott szépíteni, hisz újra megvillantotta specialitását a belső combdobást és ipponnal diadalmaskodott. Ugyanebben a súlycsoportban Száraz Csenge hetedik lett.

A fiúcsapatunk zömében elsőéves serdülőkből állt, akiknek a serdülő "B" diákolimpia szép sikerei után egy kissé erősnek bizonyult a serdülő "A" mezőny. Bernát Tamás jutott a legtovább. Tomi egy szép győzelem után a következő fordulóban egy szerencsétlen mozdulat során térdsérülést szenvedett, így nem tudta folytatni a további küzdelmet.

Hasonlóan jártak ifjú felnőtt judósaink is a Prágai European Open versenyen, hisz Bognár Péter spanyol -, Windischmann Bence grúz ellenfelétől szenvedett vereséget az első fordulóban.

Felnőtt csapatunk a versenyt követő Nymburk-i edzőtáborban folytatja a felkészülést.

Verseny: Serdülő A fiú-lány Diákolimpia

Helyszín: Cegléd

Időpont: 2018.03.03.

Edzők: Dobai László, Péri Balázs

 

Paksiak eredményei:

III.hely Hornyánszki Lilla 40 kg

VII.hely Száraz Csenge 40 kg

Részletes eredmények:

http://judo.hu/verseny-adatlap?id=563

 

Verseny: European Judo Open

Helyszín: Prága

Időpont: 2018.03.03-04.

Részletes eredmények:

http://www.ippon.org/cont_open_cze2018.php

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%