Windischmann bronz az OB-ról

2019. szept. 30., 04:42 | Judo

Bence a 73 kg-os súlycsoportban lépett tatamira, ahol az első fordulóban az SZJSE versenyzőjét Szecsei Viktort győzte le egy látványos bokadobással. Ezután következett a KSI-s Gebauer Ervin, akin két kisbelső horog vazarival tudott túljutni. Az elődöntőben a későbbi győztes CVSE-s Ócsai Sándor ellen leszorításból vazari előnyre tett szert, de Ócsai meg tudta fordítani a mérkőzést egy nagyívű „mongol” szemből emeléssel. Sikerült jól összeszednie magát a bronzmérkőzésre, ahol a kaposvári Kozma Ákos ellen harcolt. Bence egy köríves belső combbal szerzett vazari vezetést, majd ugyancsak ennek a technikának a szökdeléses „ken-ken” változatával zárta le a meccset, így begyűjtve az értékes harmadik helyet.

Fiatal versenyzőnk, Veres Márton először indult új súlycsoportjában a 90 kg-ban, ráadásul a versenyt megelőzően betegség is hátráltatta felkészülését. Mindezek tetejében a sorsolása is kemény volt, hiszen első mérkőzésén a későbbi bajnok ceglédi Iklódi Máté, a vigaszágon pedig a vasas judósa Bertók Krisztofer előtt kellett fejet hajtania.

Gratulálunk versenyzőinknek!

Edzők: Hangyási László, Braun Ákos, Bor Barna

Részletes eredmények:

file:///C:/Users/user/Downloads/u23_nyilt_orszagos_bajnoksag_2019_szeptember_28_Baja_eredmenyek.pdf

 

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »