Harminckilencedik alkalommal rendezte meg az Atomerőmű Sportegyesület profi szervezőcsapata Pakson az ASE Sportcsarnokban a Junior Nemzetközi Atom Kupát, amely idén is méltó volt a torna több évtizeden átívelő rangjához. A kétnapos viadalon 35 ország 387 versenyzője lépett tatamira, a junior korú judósok ezúttal is rendkívül erős nemzetközi mezőnyben mérhették össze tudásukat.
Az ASE ezúttal elsősorban magas színvonalú szervezésével vívta ki a résztvevők elismerését, ugyanakkor a zömében elsőéves juniorokból és ifjúsági korú versenyzőkből álló paksi csapat is becsülettel helyt állt a kiemelkedően erős mezőnyben. Tóth Zsombor elsőéves juniorként szép győzelemmel kezdett. Moldáv ellenfelét néhány dobás után háromszögtechnikával szorította le. A következő fordulóban egy igazán vitatható ippont követően vereséget szenvedett türkmén riválisával szemben. A bírók kontrának ítélték az ellenfél kiskülső horogból történő védekezését. A türkmén sportoló a folytatásban vereséget szenvedett, így Zsombornak nem nyílt lehetősége a vigaszágas folytatásra.
Zsomboron kívül még a 73 kilogrammosok között versenyző Palencsár Péternek lett volna lehetősége a továbbjutásra. Peti szépen kiegyenlítette szerb vetélytársa vazariját, ám a folytatásban földharcban fojtás vereséget szenvedett. Beke Csongor (–73 kg) és Falusi Zsolt Pál (+100 kg) egyaránt holland, Anderkó Bence László (–90 kg) pedig izlandi judóstól szenvedett vereséget az első fordulóban. Bár ezúttal pontszerző helyezés nem született, a megszerzett tapasztalatok sokat érnek a fiatalok fejlődése szempontjából.
A verseny éremtáblázatát fölényesen az orosz csapat nyerte, amely összesen huszonöt érmet, ebből tíz aranyat szerzett. A magyar juniorválogatott egy-egy ezüst- és bronzérem mellé négy-négy ötödik és hetedik helyet gyűjtött.
A szervezők már előre tekintenek: 2027-ben jubileumhoz érkezik a rangos esemény, hiszen negyvenedik alkalommal rendezik meg a Junior Nemzetközi Atom Kupát. Bízunk benne, hogy a jubileumi torna is méltó lesz elődeihez, és ismét a világ élvonalába tartozó fiatal judósokat köszönthetünk Pakson.
A versenyt követően szerdáig tartó nemzetközi edzőtábor biztosított további kiváló felkészülési lehetőséget. A közös munkában a hazai felnőtt-, junior- és ifjúsági válogatott judósok mellett számos nemzet klasszis versenyzője is részt vett, ami tovább emelte a tábor szakmai színvonalát és értékét.









