Vizes élmények

2020. júl. 27., 06:46 | Judo

Az ASE judós fiataljai ezúttal a Dunán folytatták outdoor programjaik sorát. Az eddigi kiváló hangulatú kerékpár- és gyalogtúrákat most egy közös sárkányhajózás követte. Bedecs Ferenc a kajak-kenu szakosztály képviseletében nemcsak, hogy engedélyt adott e szenzációs vízi eszköz használatára, de a kormányzási feladatokat is bevállalata a hangulatos délelőtt folyamán. A judósok a csónakházzal átlósan szemben található gyakorló pályát vették célba, ahol a lassan csordogáló víz jelentősen megkönnyítette az evezés gyakorlását és a csapatösszhang kialakulását. Erre szükség is volt, hiszen eleinte látszódott a csapattagokon, hogy tényleg egyéni sportágból jöttek, ahányan voltak, annyiféle ritmusban eveztek. Szerencsére ezek csak a kezdeti szárnypróbálgatások voltak. A vízi edzés végére megvalósult a csapategység és szépen siklott a sárkányhajó a vízen. Az egyórás evezés mindamellett, hogy komoly fizikai igénybevétel volt a sportolók számára, igazán jó hangulatban telt, és csapatösszetartó programnak is tökéletes volt.

 

 

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »