Vendégségben a Hódoknál

2018. nov. 26., 06:40 | Judo

Évek óta hagyományosan szoros kapcsolat köt össze bennünket a hódmezővásárhelyi judo egyesülettel, hiszen vezetőedzőjük Hangyási Dávid paksi kötődésű, és édesapja révén kicsi korától a judo szerelmese. A versenyen a küzdő felek előzetesen elküldött súlyaik és tudásszintjük alapján lettek összepárosítva. A paksi, még épphogy a kezdő évekből kilépő fiatal judokák nagyon harciasak voltak, amelyet három aranyérmünk, hét ezüstérmünk és tizenhárom bronzérmünk is kiválóan mutat. Reméljük, fiatal tehetségeink közül minél többen szép élményekkel tértek haza és nagy lendületet adott nekik ez a megmérettetés a további kitartó munkához. A hosszú nap végére még belefért egy közös vacsi is, hogy aztán mindenki kellemesen szunyókálva utazzon haza a késői órákban.

Gratulálunk résztvevőinknek és a felkészítőknek!

Edzők: Péri Balázs, Csoknyai László, Bor Barna

Paksiak eredményei:

Aranyérmesek:

Petrik Richárd, Tell Kristóf, Wisztháler Ádám

 

Ezüstérmesek:

Farkas Levente, Palencsár Péter, Anderkó Bence, Molnár Ákos, Pálszabó Levente, Somkert Zoltán, Tóth Zsombor

 

Bronzérmesek:

Grosan Erik, Kiss Bendegúz, Kiss Róza, Kohári Eleonóra, Tenki Ábel, Bodonyi Aba Csanád, Czakói Bese, Kiss Nimród, Kuti-Horváth Áron, Lózsi Levente, Mácsik Bende, Száraz Benedek, Vahl Róbert

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »