Vébére várva

2022. szept. 26., 05:09 | Judo

Az antalyai és budapesti Grand Slam sikerek után Réka nem indult több versenyen, Miki viszont szeptember elején az ausztriai Oberwart-ban egy European Open tornán térképezte fel a tudását. 100 kilós judósunk először szép győzelmet aratott cseh ellenfele felett, majd nagy csatában veszített a verseny későbbi győztese, a svájci Eich ellen. Reméljük, hogy keresztcsont tájéki sérülése nem újul ki a VB-ig és kemény meccseket láthatunk tőle az üzbég fővárosban.

Pupp Réka augusztusban a két hetes, kőkemény japán küzdelmi edzőtáborból megérkezve egy hetet Pakson töltött, ahol nem annyira a judón, sokkal inkább a kondicionális és állóképességi munkán volt a hangsúly, a gyógytorna gyakorlatok mellett. Ezt követően Tatára utaztak a válogatott tagjai, hogy segítsék a junior Európa bajnoki csapat felkészülését. Tata után következett az Oberwart-i versenyt követő küzdelmi tábor, ahol Réka és Miki is értékes meccseket vívott a nemzetközi partnerekkel.

A VB felkészülés finisébe érve Dunavarsányé lesz a főszerep. A világbajnoki kiutazást megelőző két hetet itt töltik legjobb judósaink, ahol afrikai és latin-amerikai válogatottakkal mérhetik össze erejüket az edzéseken.

Az október 1-2. között rendezendő utánpótlás Atom kupán még tiszteletüket teszik kiválóságaink, de már nem veszik ki részüket teljes mértékben a szervezésből, hiszen akkor már a versenysúly beállításán és a kiutazásra való felkészülésen lesz a hangsúly.

Előreláthatólag Réka október 7-én, Miklós október 11-én lép szőnyegre a világbajnokságon.

Az előzetes esélylatolgatásokról Réka szűkszavúan csak annyit nyilatkozott, hogy sokat dolgozik azon, hogy az esélyesség terhét jól tudja kezelni. Mindig komoly feladat egy adott sportlónak megharcolnia a külső elvárásokkal és a saját magára helyezett felelősséggel, de ha sikerülne egy az elmúlt időszak Grand Slam-jeihez hasonló formát időzítenie 52 kilogrammos klasszisunknak, akkor bárkit képes lenne legyőzni az év legnagyobb versenyén.

Mikinél most elsődlegesen az a cél, hogy az elmúlt időszak pechsorozatát és sérüléshullámát sikerüljön egy jó VB szerepléssel feledtetni és akkor ő is jó eséllyel szállhat harcba a 2024-es párizsi olimpia kvalifikációs versenyein.

Mindkét judósunkért nagyon szorítunk, és amint értesülünk a világbajnoki szereplés részleteiről, azonnal tudósítunk a rajongóknak.

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »