Az ASE csapatából Vajna Csongor szerepelt a legkiemelkedőbben. Csongor az utóbbi évek egyik legnagyobb paksi reménysége és most sem okozott csalódást. Az U13-asok között két győzelmét követően az elődöntőben egy véleményes meccsen bírói döntéssel szenvedett vereséget, de a harmadik helyért nem hibázott és bronzérmet szerzett. Másik nagy tehetségünk Grosan Eric bejutott a legjobb nyolc közé és csak kevésen múlott, hogy meglegyen az elődöntő. A vigaszágon folytatva szép győzelmet aratott, de végül nem jutott el a bronzérem kapujába. Így is óriási teljesítmény 7. helyezése.
Az ifik közül Metzger Botond alkotott maradandót. Botond az U18-asok 66 kilós gigamezőnyében három győzelemmel a legjobb nyolc közé jutott, de sajnos nem sikerült a négy közé jutás és a vigaszágon is vereséget szenvedett, igaz hosszas videózás után ítéltek ippon helyett intést ellene a vezetőbírók.
Másnap a serdülők között Anderkó Bence László a 73 kilogrammos súlycsoportban jutott a legjobb nyolcba két győzelemmel, de ő sem tudott tovább lépni.
Többi judósunk is aratott egy-egy győzelmet, de a további fordulókban megállították őket a helyenként hatvan-nyolcvan főt számláló igen erős mezőnyben.
A versenyt követő hétfőn és kedden tizenhat fős paksi kontingens vett részt a nemzetközi edzőtáborban, mely során az UTE judoterme is edzéshelyszínné vált a Jégcsarnok mellett. A zsúfolt termekben két napig küzdöttek a judósok és nagyon hasznos szakmai előrelépést jelentett ez a paksi sportolók számára.
Gratulálunk a szép eredményekhez és az edzőtábor sikeres teljesítéséhez!







