Habár idén befejeződött a versenyidény, egyesületünk judósai mégsem tétlenkedtek. Már december elején elkezdődött az adventi készülődés, fizioterapeutánk Agócs-Péter Csilla és Gyökös Etelka jóga oktatónk segítségével a fiatalok feldíszítették a judoterem egy részét, igazi karácsonyi hangulatot varázsolva ezzel.
Megtartottuk a hagyományos Mikulás ünnepségünket is edzőcsarnokunkban. Több mint 100 judós vett részt az eseményen, amelyre a szülőket és családtagokat is meghívtuk. Vidám hangulatú edzéssel indítottuk a délutánt. Kicsik és a nagyok együtt melegítettek és küzdöttek mosolyogva. Jó volt látni, hogy a nagyobb, érettebb versenyzőink milyen óvatosan, odafigyelve dolgoztak a kissebbekkel. Ezt követte a magyar bajnoki érmeseink méltatása és megjutalmazása, majd végre megérkezett a Télapó is. A gyerekek szépen sorba álltak és büszkén vették át a jól megérdemelt Mikulás csomagokat. Az est záróakkordjaként kellemes szülői beszélgetés során megvitattuk az év történéseit.
Ugyanezen a hétvégén újabb feketeöves mesterekkel gyarapodott szakosztályunk, a veterán Tóth József – kinek fiai is már sok dicsőséget szereztek klubunknak – és a junior Jakab Barna egyaránt gyönyörűen teljesítették az I. dan vizsgaanyagát. Reméljük, jövőre újabb sikeres dan vizsgásoknak örülhetünk.
Négy fős elitcsapatunk továbbra is Japánban edzőtáborozik és a hírek szerint nagyon jó minőségű munkát tudnak végezni.
Idén még diákolimpiai díjátadón vesznek részt az azon eredményesen szerepelt sportolóink, de a két ünnep között is vár ránk egy olaszországi edzőtábor. Bardonecchiában szűkített csapatunk egy igazán nívós szemináriumon fog részt venni, ahol világnagyságok fogják bemutatni technikáikat. Ha minden jól alakul, akkor az edzések között akár síelésre is lesz lehetőség.










