Tábor hátán tábor

2021. júl. 5., 06:04 | Judo

A felnőtt világbajnokságot követően Pupp Réka és Braun Ákos vettek részt a szlovákiai Magas-Tátárában válogatott összetartáson, ami egy aktív rekreációs programnak felelt meg sok túrázássál és wellness programmal tarkítva. Hazaérvén Rékáék két paksi hét után Dunavarsányba helyezik át a székhelyüket, ahonnan csak egy rövid családlátogatásra térhetnek haza és néhány hét múlva már indulnak is az olimpiára.

A 100 kilogrammos paksi Cirjenics Miklós szintén Szlovákiában, de ő a Samorim-i edzőtáborban folytatta a vb után nem sokkal a felkészülést, majd egy pörgős itthoni hetet követően a horvátországi Porecben vesz részt egy partnerekben gazdag nemzetközi edzőtáborban.

Az ifjabb generáció tagjai a hagyományos iskolaévet követő napközis judotáborban fejlesztették tudásukat, amelynek idén is a Bezerédj Általános Iskola adott otthont. Ismét sikerült összehozni egy igen változatos két és fél hetet a judósok számára. A legtöbbször nyolcvan feletti résztvevő volt a táborban és a judóedzések mellett a kánikulára való tekintettel sok vizes program is megvalósult a paksi strandon, illetve a Dunán.

A zsúfolt hetek közé beékelődtek hazai ifjúsági versenyek is és a tábort záró övvizsgán sok ifjú sportolónk lépett egyel magasabb övfokozatra.

A július a legfiatalabbak számára pihenéssel telik majd, azonban ifi korosztálytól felfelé nem állnak meg az edzések az ASE-s judósoknál.

Ezen a nyáron kiemelt verseny az Olimpiai Játékok, ahol két paksi büszkeségünkért, Pupp Rékáért és Cirjenics Miklósért is szoríthatunk.

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »