Sikeres vizsgák és Eb hetedik hely

2023. júl. 3., 08:12 | Judo

Az iskolai tanévzárást követően egyből megkezdődött a hagyományos judós napközis tábor, ahol ismét sikerült egy igen szépszámú gyerekseregnek megtöltenie a Bezerédj Általános Iskola udvarát, valamint judo- és tornatermét. Ez évben is változatos programokkal várták a gyermekeket a szervezők. Természetesen a fárasztó judo edzések mellé, a strandolás és a bicikli túra is részei voltak a programnak. Idén új programelemként a habparti is felejthetetlen élmény volt a résztvevők számára. Az övvizsga sem maradhatott el a tábor végére és természetesen mindkét hetet a hagyományos pizzaevéssel zárták a fiatalok. Ugyanebben az időpontban a serdülő és ifjúsági korú judósok a Barátság úti edzőteremben készültek két héten át délelőtt és délután, hiszen ők nagyobb övfokozatú vizsgára készültek. Szerencsére jól sikerült a felkészülés, hiszen a második hét végén, Mórahalmon tizenhárom paksi fiatal állt helyt a regionális övvizsgán és megérdemelten vehette át a zöld-, kék-, és barna övekért járó diplomát.

Az edzőtábort követő hétvégén a Krakkóban megrendezett Európa Játékokon szurkolhattunk nem kevesebb, mint három sportolónknak. Pupp Réka, Gercsák Szabina és Cirjenics Miklós egyaránt képviselhették a magyar judo válogatottat a vegyes csapatverseny tagjaiként.

A legjobb tizenhat közé jutásért a magyar válogatott 4:1 -re győzte le Ukrajna legjobbjait. Ezen a meccsen Gercsák Szabina jeleskedett és győzelmével járult hozzá a sikerhez. A következő fordulóban a lengyel válogatott ellen Szabina ismét diadalmaskodott, de itt már Pupp Réka is szőnyegre lépett és gigászi csatában, közel tizennégyperces meccsen győzte le az egy súlycsoporttal feljebb VB bronzérmes lengyel ellenfelét. A magyar csapat ezzel a legjobb nyolc közé került, ahol kicsi hiányzott az újabb bravúrhoz. Németország várt ránk az elődöntőbe jutásért. Szabina szép csípődobás vazarival legyőzte ellenfelét, de sajnos válogatottunk 3:3 után kikapott a mindent eldöntő ütközetben. A vigaszágon a verhetőnek tűnő portugál csapattal szintén döntetlen lett a végeredmény. Réka és Cirjenics Miki is szép győzelmet arattak a csapatverseny során, de a döntő ütközetben újra kisorsolták Miki súlycsoportját. Ezúttal a portugál judósnak voltak kötélből az idegei és megvillant egy vazari erejéig, így az ellenfél csapat jutott a bronzmeccs kapujába, a magyar válogatott pedig a hetedik helyen végzett.

Az élet megy tovább. Igen komoly szervezési munkálatok jönnek most az ASE-sok életében, hiszen hamarosan rendezzük az Atom kupát 27 ország 400 sportolójának részvételével.

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »