Pupp Réka olimpiai ötödik helyezett

2021. júl. 26., 08:46 | Judo

Pedig nem indult egyszerűen. Már az első fordulóban összesorsolták Rékát a 2016-os olimpiai címvédővel, a koszovói Majlinda Kelmendivel és sokan már azon búslakodtak, hogy ennyi volt számunkra az olimpia. Ám szerencsére másképp gondolta kiválóságunk és nagy elánnal vetette magát a küzdelembe. Végig uralta nagynevű ellenfelét és a rendes játékidőben már két intéssel vezetett. Ezt tudta még tovább fokozni és az aranypontban vazari értékű kisbelső horogledöntéssel megnyerte a mérkőzést. Hatalmas öröm volt ez számunkra és megnyílt az út az elődöntő kapujába. A pánamerikai játékok ezüstérmes egyesült államokbeli Delgado könnyebb falatnak bizonyult. Őt néhány perc után egy impozáns karfeszítéssel győzte le és ezzel bejutott a legjobb nyolc judós közé.

A svájci Kocher is verhetőnek tűnt, ám egy kontratechnikát követő leszorítást hajtott végre Rékán, így nem lett meg az elődöntő. Nem maradt sok idő búslakodni. A vigaszágon az idei Ázsia bajnok koreai Park következett. Réka gyönyörű belsőcomb vazari előnyhöz jutott és tanári módon sok földharc veszélyeztetéssel őrizte meg előnyét egészen a meccs végéig. Olimpiai éremért judózhatott.

A bronzért azt az olasz Giuffridát kellett volna legyőzni, aki ellen az idei Európa-bajnokságon ugyan vesztett, de nagyon szoros meccsen. A harmadik helyért folyó csata ismét kiélezett küzdelmet hozott. Négy perc alatt nem született akció, így következhetett az aranypont. Sajnos az olasz Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes tudott megvillanni és egy inverz válldobással ippont dobott Rékán.

A meccs végén egy kicsit szomorúságunkban, de leginkább örömünkben sírtunk. Utoljára 1996-ban küzdött paksi judós olimpiai éremért, Kovács Antal személyében Atlantában. Réka újra megadta nekünk ezt a hatalmas élményt, ezért örök hála neki.

Olimpiai ötödik helyezett lett és ezzel első paksi judós hölgyként sporttörténelmet írt. Edzője Braun Ákos nagyon frappánsan megköszönte Rékának e szép eredményt és jelezte a világ felé, hogy ennek a történetnek nincs vége, sőt most kezdődött el igazán!

Gratulálunk Ákosnak és Rékának és várjuk a folytatást!

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »