Összetett harmadik hely csapatban Orosházán

2017. okt. 24., 09:49 | Judo

A paksi diák A-B-C korosztályos judósok Orosházáról az Oros-Honvéd Kupáról hoztak szép eredményeket a hétvégén. A versenyre határainkon túlról, Aradról és Temesvárról is érkeztek judósok az erős magyar, elsősorban dél-magyarországi klubok mellett.

Tóth Barna és Petrik Hanna nem hagyott kétséget senkiben ezen a napon és imponáló fölénnyel nyerték meg súlycsoportjukat. Száraz Csenge ezúttal nagy csatában ezüst, míg Krausz Kornél és Jakab Barna bronzérmet szereztek súlycsoportjukban. Németh Gergő, Száraz Zente és Szucsán Zalán lecsúsztak a dobogóról, de ötödik helyeikkel hozzájárultak az összesített pontversenyben elért szép helyezéshez.

Még négy éremmel segítették a paksi éremhalmozást a hódmezővásárhelyi Hód Judo versenyzői, akik jelenleg paksi színekben versenyeznek. Közülük a két Ocsák testvér Nimród és Soma lett első, míg Zaka Petra és Nagy Noémi harmadik helyezést ért el. A paksi és hódmezővásárhelyi koprodukció eredménye egy összetett csapat harmadik helyezés és egy szép serleg lett az Oros – Honvéd kupáról.

Gratulálunk!

 

Paksiak eredményei:

Diák A II. hely Száraz Csenge 38 kg

Diák A I.hely Tóth Barna 35 kg

Diák B I.hely Petrik Hanna 30 kg

Diák B V.hely Száraz Zente 32 kg

Diák B III. hely Krausz Kornél 35 kg

Diák B V.hely Németh Gergő 35 kg

Diák B III. hely Jakab Barna 38 kg

Diák C V.hely Szucsán Zalán 36 kg

 

HÓD Judósok eredményei:

Diák B III. hely Zaka Petra 30 kg

Diák C I.hely Ocsák Nimród 50 kg

Diák C I.hely Ocsák Soma +55 kg

Diák C III. hely Nagy Noémi +45 kg

Edzők: Dobai László, Péri Balázs, Kanczler István illetve Hangyási Dávid, Pfeffer Árpád és Ocsák Zoltán

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »