Mindhárman éremért harcoltak

2022. jún. 13., 06:46 | Judo

Tóth Barna és Andorka Kende meg is szerezték az érmet, Jakab Barna pedig ötödikként zárt.

Jakab Barni vereséggel kezdett az 55 kilogrammos súlycsoportban, de a vigaszágon két szép taktikus győzelemmel eljutott a bronzmeccsig. Ott sajnos vazari hátrányba került, amit nem tudott ledolgozni a meccs végéig.

Tóth Barna a 66 kilósok között nagyon lehengerlően kezdett és három ippon győzelemmel jutott be a legjobb négy közé. Az elődöntőben ezúttal MTK-s ellenfele bizonyult jobbnak és leszorítással győzött a paksi judós ellen. Barna a bronztalálkozóra remekül felszívta magát és végig kézben tartva a meccset végül egy balra belső combdobással vetett véget a mérkőzésnek. Ezzel az országos bajnoki bronz mellé a diákolimpián is dobogóra léphetett.

Az ezen a napon legnagyobb súlyú paksi indulónk Andorka Kende nagy lendülettel vetette magát a küzdelmekbe a 81 kilogrammos súlycsoportban. Szép ippon győzelme után egy vazari vereség következett a későbbi győztes kecskeméti judóstól, ám Jakab Barnihoz hasonlóan ő is ragyogó ipponokkal menetelt el a harmadik helyért folyó meccsig. Lendülete nem fogyott el ott sem, és kiélezett csatában végül földharcban, leszorítással tett pontot a találkozó végére és szerezte meg az újabb paksi diákolimpiai bronzérmet.

Gratulálunk judósainkank!

 

Verseny neve: Ifjúsági Diákolimpia

Verseny helye: Győr

Verseny ideje: 2022.06.11.

 

Paksiak eredményei:

V. hely Jakab Barna -55 kg

III. hely Tóth Barna -66 kg

III. hely Andorka Kende -81 kg

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »