Metzger bronz az ifi diákolimpiáról

2023. jún. 5., 07:56 | Judo

A 66 kilogrammban versenyző Metzger Botond volt a legeredményesebb az ASE-sok közül. Botond betegségekkel és sérüléssel küszködött az elmúlt időszakban, mindezek ellenére gyönyörűen felszívta magát a versenyre. Két szép győzelmét követően az elődöntőben vereséget szenvedett, de a harmadik helyért nem hibázott és fojtással sikerült dobogóra lépnie.

Jakab Barna 60 kilogrammban szintén nagyokat küzdött. Első meccsén remek földharc technikával győzött, majd vereségét követően kétszer tudott eredményes lenni és máris a bronzmeccs kapujában találta magát. Barna egy pillanatnyi kihagyást követően végül ötödikként végzett csakúgy, mint Jurák Jázmin Kincső, aki a +70 kilogrammos kategóriában debütált. Kincső derekasan helyt állt, végül ő is diákolimpiai ötödik helyezett lett.

Czibula Bernát nagyokat harcolt a 81 kilogrammosok között, ez a hetedik helyhez volt elegendő számára.

Davis Darcie Miléna az 57 kg-ban szép ipponnal kezdett, azonban a legjobb négy közé jutásért és a vigaszágon is vereséget szenvedett.

Első éves ifijeink, Tóth Zsombor és Varga-Ambrus Sebestyén nagyokat harcoltak, de nem tudtak továbblépni az első fordulóból.

Gratulálunk versenyzőinknek és edzőiknek!

 

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »