Pupp Réka a harmadik őszi nemzetközi megmérettetéséről ezúttal Abu Dhabiból is éremmel tért haza. Akik egy kicsit jobban belelátnak paksi klasszisunk életébe, azok tudják, hogy ez az ezüst különleges helyet foglal el Réka és mindannyiunk szívében.
Kezdjük az elejéről. Az Egyesült Arab Emírségekben rendezett Grand Slam-en a ciprusi Asvestával kezdtünk. Az orosz ajkú ciprusi judós habár túl jutott kameruni ellenfelén, Réka már túl nagy falatnak bizonyult neki. Két gyönyörű lábsöprés után fejet kellett hajtania kétszeres olimpiai ötödik helyezettünk előtt.
Négy közé jutás, ismét honfitársnőnk és barátnőnk, Gyertyás Róza ellenében. Ezúttal nem dobással, de nagyon domináns judóval sikerült legyőzni. Néhány másodperccel a rendes játékidő letelte előtt megjött a harmadik intés riválisunk számára, amely az elődöntőbe jutást eredményezte.
Elérkezett a délutáni fináléba jutás lehetősége és ki más, mint a már-már mumusnak nevezhető koszovói Krasniqi volt az ellenfél, akit 2021 óta nem sikerült legyőzni. Legutóbb a zágrábi Grand Prix-n tréfált meg bennünket egy hátsógánccsal. Klubunk kiválósága most végre megtörte az átkot. Nagyon szép taktikus judóval fárasztotta ellenfelét és egészen az aranypontig jutottak. Az ötödik perc végén volt izgulni való egy vitatott akciót követően, de nagyon helyesen nem ítéltek pontot a bírák.
A következő összekapaszkodásnál viszont résen volt versenyzőnk és gyönyörűen megkontrázta Krasniqi cross guardinból indított technikáját, amivel yukót ért el. Ezzel hatalmas kő esett le a szívünkről és reméljük, hogy ez a győzelem erőt ad a jövőre nézve.
A döntőbe bejutva kicsit kiengedtünk, amit a német Ballhaus szépen kihasznált és leszorítással szerezte meg az aranyérmet.
A különleges, szívmelengető ezüst után Réka hosszú útra indult, hogy csatlakozzon a Japánban edzőtáborozó paksi különítményhez. Legjobbjaink Windischmann Bence irányításával fognak három héten keresztül edzeni a felkelő nap országában. Klubunkat Rékán kívül még Szász Hanna és Szekeres Ábel képviseli a judo őshazájában.
Hogy ne maradjunk Ob cím nélkül a hétvégén, arról Vajna Csongor gondoskodott. Csongi a VS Dunakeszi csaptának tagjaként szállt harcba a serdülő fiú csapat országos bajnokságon. Fiatal reménységünk hozta az összes meccsét és lehengerlően küzdött. Ellenfelei közt ott voltak az egyéni országos bajnokságon előtte végzett sportolók, de ezúttal Csongi volt az úr a páston.
Ezzel lezárult a 2025-ös versenyidőszak az ASE sportolói számára, de Dan vizsga és edzőtáborok egészen december végéig tarkítják az amúgy is zsúfolt évünket.


Fotó: Judoinfo






