Koris évzáró

2020. jan. 1., 11:45 | Judo

A szülők és hozzátartozók is meghívást kaptak az eseményre és mosolyogva, kipirosodott arccal nézték a jégen suhanó vagy csetlő-botló csemetéiket, de voltak olyan anyukák, apukák is, akik korit húztak és a gyerekeket megszégyenítő módon hasítottak a jégen. Nem maradhattak el a különböző formációs gyakorlatok és egyéb ügyességi feladatok sem és szerencsére senki nem törte össze magát, illetve lehetett használni a judo esések során megtanult jártasságot a jégre huppanások során.

A könnyed testmozgást követően kellemesen elfáradva folytatták a résztvevők az évzáró rendezvényt.

Kovács Antal rövid beszédében foglalta össze az évet, majd díjátadó következett Braun Ákos közreműködésével. A 2019-es korosztályos országos bajnokságokon sikeresen szereplő versenyzők és a fekete övet szerzett friss első danos mestereink kaptak jutalmat.

A szakosztály életében kiemelkedő fontossággal bír, hogy egy igazi közösség formálódjon. Arról is elhangzottak gondolatok, hogy minden egyes judósunk érték számunkra és előbb-utóbb a befektetett munka eredményre fog vezetni valamilyen formában mindazoknál, akik kitartóan edzenek.

A jó hangulatú összejövetel során finom házi készítésű sütemények és üdítők társaságában folytatódott az órákig tartó beszélgetés.

Reméljük a jövő évben tovább halad a szakosztály a megkezdett úton és sok családi rendezvénnyel fogjuk tudni tovább ápolni a jó kapcsolatot a szülőkkel.

Mindenkinek Boldog Új Esztendőt kíván az Atomerőmű SE. Judo Szakosztálya!

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »