Ismét külföld, ismét érmek

2019. jún. 11., 05:01 | Judo

A mieink közül a legfényesebb érmet Tóth Barnának sikerült megszereznie, aki a horvát nemzetközi aranya után egy újabb elsőséggel gazdagította éremgyűjteményét. Ahhoz, hogy teljes legyen az éremkollekció a Tóth családban, arról Barni öccse Zsombor egy ezüst-, bátyja Dániel egy bronzéremmel gondoskodott.

Lány indulónk, Száraz Csenge a női 48 kg-osok között vitézkedett, és magabiztos judóval gyalogolt el a fináléig, ahol ezúttal fejet kellett hajtania osztrák ellenfele előtt, de ezüstérme így is szép eredmény.

Rajtuk kívül még dobogóra állhatott, Harsányi Márton, Andorka Kende és Czibula Bernát is, valamint Jakab Barna és Petrik Hanna a pontszerző ötödik-, Pálszabó Levente a hetedik helyen végeztek. Petrik Richárd Bulcsú és Száraz Zente tapasztalatokkal és egy-egy kilencedik hellyel lettek gazdagabbak.

A második versenynapon sem pihenhettek judósaink, hiszen a csapatversenyben is megmérettették magukat, igaz jóval idősebb sportolókkal kellett harcolniuk, így főleg a tapasztalatszerzés volt a cél. A csapatküzdelmekben az előző napi győztes Tóth Barna és Harsányi Márton remekeltek, de a paksi team-nek így sem sikerült dobogó közelbe jutnia. Száraz Csenge és Petrik Hanna viszont a strasswalcheni csapat idegenlégiósaiként harcoltak a csapatversenyben és egy gyönyörű ezüstéremmel is gazdagabbak lettek a nap végére. 

Gratulálunk versenyzőinknek és az edzőknek!

Edzők: Hangyási László, Braun Ákos, Dobai-Krecht László, Péri Balázs, Bor Barna

 

Verseny neve: International Pfingstturnier

Verseny ideje: 2019. június 8-9.

Verseny helye: Strasswalchen, Ausztria

 

Paksiak eredményei:

U-12

VII. hely Pálszabó Levente -38 kg

IX. hely Petrik Richárd Bulcsú -38 kg

II. hely Tóth Zsombor -46 kg

U-14

V. hely Petrik Hanna -40 kg

IX. hely Száraz Zente -42 kg

V. hely Jakab Barna -46 kg

III. hely Andorka Kende -60 kg

III. hely Czibula Bernát -66 kg

U-17

II. hely Száraz Csenge -48 kg

I.hely Tóth Barna -46 kg

III. hely Harsányi Márton -50 kg

III. hely Tóth Dániel -73 kg

 

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »