Pupp Réka olimpiai ötödik helyezett

2024.08.07, 11:27 Judo
Pupp Réka még nem utazott haza a párizsi olimpiáról, így későbbre tolódik a személyes interjú, de elevenítsük fel a múlt hét eseményeit, mert gyönyörűen teljesítettek lányaink.

Réka a női 52 kilogrammban szállt harcba élete második olimpiáján, klubtársa Gercsák Szabina olimpiai újoncként a 70 kilogrammosok között lépett tatamira.

Réka a második versenynapon erőnyerőként a legjobb 16 között kezdett, azzal a mongol Lkhagvasurennel, akitől legutóbb vereséget szenvedett, úgyhogy volt izgulni való. Szerencsére Réka magabiztos judóval, intésekkel jutott túl ellenfelén, hogy a legjobb nyolc között a régi ismerős olasz, kétszeres olimpiai érmes Giuffridával harcoljon. A mérkőzés az eddigi találkozóikhoz hasonlóan kőkemény ütközetté vált. Folyamatosan támadott mindkét versenyző. Réka belső combbal próbálkozott, de megelőzést hajtott végre olasz riválisa és hiába próbált kiegyenlíteni, végül Giuffrida jutott az elődöntőbe.

A délutáni program nagyon szépen indult számunkra. A vigaszágon mindössze 46 másodperc alatt sikerült az izraeli Primot legyőzni karfeszítéssel, hogy aztán a szintén jól ismert francia Buchardddal küzdjön az olimpiai bronzért. A tizenötezer hazai néző buzdítását élvező judós legyőzése csak úgy volt lehetséges, ha Réka mindent belead a csatába. Ennek megfelelően nagy elánnal vetette magát a küzdelembe és végig úgy tűnt, hogy meg lehet a mérkőzés. Az aranypontos meccs hetedik percének végén azonban Buchard tudott megvillanni egy vetődéses technika erejéig és vazari akciója azt jelentette, hogy végül Réka az olimpiai ötödik helyet szerezte meg.

Mindig nehéz vereséggel befejezni egy versenyt, de ha belegondolunk, hogy kiválóságunk három év után újra olimpiai ötödik helyezettként végzett, akkor nagyon nagy büszkeség tölt el bennünket és csodálattal adózunk e fantasztikus teljesítmény előtt.

Szabina néhány nap múlva a legjobb 16 közé jutásért a kellemetlen stílusú ausztrál Coughlan-nal kezdett és Réka első meccséhez hasonlóan ezen a mérkőzésen is az intések játszották a főszerepet. Az aranypontig eljutva harcoltak a küzdő felek és az ausztrál judós taktikusan nem engedte judózni Szabinát, sőt egy kontratechnikából vazarit szerzett, ezzel megfosztva a továbbjutástól versenyzőnket.

Az olimpia zárónapján a vegyes csapatversenyben voltak érdekeltek olimpikonjaink. Ezúttal egy mérkőzés jutott a magyar válogatottnak, hiszen az első körben vereséget szenvedtünk az olaszok legjobbjaitól. A paksiak közül csak Rékának volt lehetősége küzdeni. Egy súlycsoporttal feljebb, az 57 kilogrammban próbált szerencsét. Teljesen egyenrangú félként judózott az olasz Toniolóval, de az aranypontban kijött a súlybeli fölény és végül egy vetődéses kardobás után az olasz judós örülhetett, mint ahogy a csapattalálkozó végén az olasz válogatott is.

Magyar szempontból nem volt túl sikeres a párizsi szereplés, de kis öröm az ürömben, hogy hazánk olimpiai judósai közül Pupp Réka volt a legeredményesebb ötödik helyezésével. Büszkének kell lennünk rá nagyon, hiszen Réka évek óta ott van a világelitben és ebben az esztendőben kontinensbajnoki érme mellé egy világbajnoki és egy olimpiai ötödik helyet is begyűjtött. Szabina óriásit harcolt az olimpiai kijutás véghajrájában és teljesítette gyermekkori álmát, olimpia résztvevővé vállhatott.

Szép volt lányok! Nagyon büszkék vagyunk rátok!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%