Lányaink az olimpián

Mikor érkeztetek az olimpiai faluba? Milyen lehetőségek vannak egy ilyen helyen a szabadidő eltöltésére?

Réka: Mivel verseny előtt én egy héttel, Szabina tíz nappal megérkezett, az olimpiai falut végigjártuk, felfedeztük és sokat játszottunk. A szállás egyszerű volt, de több nem is kell. Az ágyat, habár kartonból készítették, de a matrac kényelmes volt.

Szabina: Volt egy játékterem, lehetett csocsózni, volt kosárlabda játék szimulálása, flipper (Ákos, az edzőnk rekordot döntött benne), voltak számítógépes játékok. Persze judóztunk is valamennyit, de ilyenkor inkább más sporttevékenységek vannak túlsúlyban.

Réka: Megbeszéltük Ákossal, hogy verseny előtt ne a judo legyen túlsúlyban, hogy kissé kiéhezzünk a csatára. Én egyébként nem is nagyon kívántam. Szabina is meg volt pihentetve kissé a dereka miatt. Én egyet akartam judózni a verseny előtt, hogy a fogásomban benne legyen a judoruha érzése. Minden nap csináltunk valami kis mozgást, kondiztunk, stb.

Szabina: Óriási konditerem volt, szerintem az volt a falu egyik legjobb része.

Átéreztétek az olimpiai hangulatot? Felismertetek egy-egy híres sportolót az olimpiai faluban?

Szabina: Én Rafael Nadallal találkoztam, de olyan gyorsan elment mellettem, hogy a képről lemaradtam. Nem volt szívem zaklatni, hogy utánaszaladjak és velem is csináljon képet. Megmondom őszintén eleinte nem jött át az olimpiai hangulat, akkor kezdett átjárni, amikor a judo versenyre mentünk ki. A mi versenyünk előtt voltunk kézi meccsen, de még ott sem éreztem annyira. Azonban, amikor kimentünk a judocsarnokba, akkor leesett, hogy hoppá ez bizony egy olimpiai lesz.

Réka: Én az első versenynap során mentem ki a csarnokba, Szabina pedig az én napomra jött először. Kimentünk, körbejártuk, megnéztem, hogy hogyan lesz a forgatókönyv, hogyan lehet a csarnokban közlekedni, hogy ki tudjam számolni a meccseim közötti útvonalat. Felmértem, hogy kb. mennyi visszaérni egy adott meccs után az ellenőrző zónába. Mivel meccsek után ki kell menni a mix zónába és utána, ha lesz következő meccs, akkor időben vissza kell érni a judogi kontrollra.

Szabina: Én is szívesen bejártam volna többször ezt az útvonalat (nevet).

Réka: Az első két meccsem között annyi időm volt, hogy kimenjek a mix zónába, gyorsan nyilatkoztam kettőt, majd egy nagyon rövid szusszanás után mehettem vissza. Egy-egy súlycsoport gyorsan pörgött, hiszen az olimpián már csak egy szűkített csapat, huszonegynéhány fő versenyez.

Milyen érzések voltak bennetek? Ugyanolyan verseny, mint a többi vagy néha mellbe vágott, hogy ott vagytok egy olimpián? Hatalmas, több éves munkát végeztetek mire ide eljutottatok.

Szabina: Ez igaz, de nem az volt bennem, hogy hosszú menetelés után jutottam ide, és fáradt vagyok és hogy ezután vége lesz. Inkább azt éreztem, hogy ez egy esély, hogy jól lehet szerepelni.

Réka: Nekem vegyes érzéseim voltak. Bennem sem volt, hogy be vagyok sokallva és ezután várom a pihenést és de jó, majd utána jó darabig nem judózok. Volt, amikor nagyon vártam, hogy végre, ezért edzettem és most majd megmutatom. Volt viszont, amikor megcsapott, hogy ez egy olimpia, mennyien néznek, de jó lenne jól szerepelni. Szóval voltak nehéz pillanatok.

Szabina: Még verseny napján a bemelegítésnél is kérdezgetett Réka: „ugye jó leszek, ugye jó leszek?”. Én meg mondtam, hogy nyugi jó leszel. Egyébként nekem is hasonlók voltak a fejemben, az egyik órában ez, a másik órában az.

Milyen volt az olimpiai menü? Más magyar sportolókkal is kommunikáltatok? Más versenyeke is eljutottatok?

Szabina: Nekem volt korábbi ismerősöm kint, igaz vele csak akkor találkoztam amikor már leversenyeztem. A kaja számomra nagyon egysíkú volt, többféle étel volt, de ízben talán az európai és az ázsiai közt volt érzékelhető differencia.

Réka: Nem volt annyira borzasztó, de Szabina nagyon válogatós (nevet). Néhány süti nagyon finom volt. Amikor leversenyeztem a tesóm Pupp Noémi (kétszeres bronzérmes kajakos) megtekintése előtt kijutottam atlétika versenyre és élőben láttam a svéd Duplantis rúdugrás világrekordját. Az utolsó ugrását pont felvettem.

Beszéljünk a meccseitekről. Réka kezdjük időrendben veled. Milyennek érezted a formádat?

Réka: Volt kedvem judózni, a bemelegítésénél is azt éreztem, hogy a mozgásom is rendben volt.

Szabina: Alátámasztom, tényleg jól mozgott.

Réka: Tényleg úgy éreztem, hogy rendben lesz. Mikor viszont felmentem a szőnyegre, akkor az állásharcot nem nagyon éreztem, de ezt láthatta, aki ért hozzá. Próbáltam ezt a többi erősségemmel helyre tenni. Volt az elején egy taktikai meccsem. Sokak számára lehet, hogy izgulós volt, de én nem úgy éltem meg. Éreztem, hogy harmadjára is kiléptettem a mongol judóst, szóval azt nagyon el kellett volna nézniük a bíróknak, ha nem adták volna meg. A második meccsen az olasz Giuffrida ellen elhittem, hogy a belsőcombot el fogom hinteni. Valahogy megérezte a szándékomat és meg tudott kontrázni. Onnan pedig rohantam az eredmény után, de mint tudjuk, nagy taktikus és nem adta ki az előnyt a kezéből. A meccset követő pihenő jót tett, mert vissza kellett rendezni egy kicsit magamat fejben. Szerintem ez jól sikerült, és nagyon jót tett nekem, hogy az izraeli judós elleni vissza meccs ilyen sima volt. Örülök, hogy földharcban sikerült karfeszítést alkalmazni, ez mindkettőnk (nekem is és Ákosnak is) lelkének jót tett. A bronzéremért úgy mentem fel, hogy egy életem-egy halálom, utolsó meccsem, beleadok apait-anyait. Nagyon győzni szerettem volna, tudtam, hogy nem nekem fognak húzni hazai közönség előtt egy francia judós ellen. Azért is volt fájdalmas a vereség, mert tényleg igazán elhittem, hogy meg tudom csinálni. Úgy gondolom, hogy nagyon közel volt, igazán jó meccset mentünk, mindketten nagyon elfáradtunk. Nyilván a bíráskodásba bele lehetne egy kicsit kötni, de nem fogom erre, elestem a végén. Szerettem volna, ha a francia közönség nagyon megutált volna, de ez most nem jött össze.

Szabina: A verseny napjáig nagyon izgultam, a versenyen meg még jobban. Megmondom őszintén, mégis jót éreztem. Olyan női megérzésem volt, hogy minden oké lesz, de ez most nem jött be. Nem érdekelt, hogy nem sikerült olyan jól a bemelegítés, ahogy szokott. Egy kellemetlen stílusú ausztrál lánnyal kezdtem, aki eddig kétszer megvert. Úgy álltam fel a szőnyegre, hogy most meg tudom fogni. Tudtam, hogy mi a technikája és a taktikája, de sajnos most is tudta alkalmazni. Lehet, hogy kissé összekeveredtek a gondolatok a fejemben. Még fel kell idéznem, mert egyfajta flow-ba kerültem és ez egyébként jól szokott sikerülni, most valahogy nem. Egyelőre keresem az okát. A második-harmadik percben fejben elfáradtam, de a szívem vitt előre, a végén mégis ő dobott.

ASE-s lányaink még a csapatversenyben voltak érdekeltek. Ott csak Réka lépett szőnyegre, mert Szabinára már az olaszok 4:1-es győzelme miatt nem került sor.

Összeségében a magyar csapat egyedül Réka ötödik helyének örülhetett, ami paksi szempontból igazán szép eredmény. Reméljük négy év múlva újra olimpiai élménybeszámolót tartanak büszkeségeink.