A 39 főt számláló 100 kilogrammos súlycsoportban remek három győzelemmel kezdett és ezzel a legjobb nyolc közé jutott. A brit Thompsont, a mongol Batkhuyagot látványos dobásokkal, a brazil Bettonit leszorítással győzte le.
Az elődöntőbe kerülésért a 100 kilogrammba ebben az évben újra visszatérő, kétszeres olimpiai bajnok cseh Krpalekkel harcolt. Végig kiegyenlített csatában végül egy vazari lábszár átforgatással szenvedett vereséget. A visszamérkőzésen pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználta az ukrán Savitskiy és egy nagybelső horoggal jutott a bronzdöntőbe. Miki így a pontszerző hetedik helyen végzett, amely kedvező előjelnek mondható az év első megmérettetésén. Reméljük a következő Grand Prix-n is legalább ilyen bíztató formát mutat.
Gratulálunk e szép eredményhez!






