A paksi küldöttség három bronzérmet, három ötödik-, és két hetedik helyet szerzett a nemzetközi tornán.
Mittler Milán a serdülők között a 60 kg-os súlycsoportban harcolt. Két győzelme mellé két vereség is becsúszott, így a hetedik helyen végzett.
A diák A-sok között a még újoncnak mondható, ám rendkívül tehetséges Bor tanítvány, Baksa János kezdeti megingását követően szép győzelmekkel szerezte meg a bronzérmet a 60 kg-os súlycsoportban.
A diák B-s korosztályban két versenyzőnk küzdhetett éremért, Tumpek Pál egy győzelemmel bejutott az elődöntőbe a +60 kg-osok között, de azt követően két vereséget szenvedett, csakúgy, mint a 38 kg-os Petrik Richárd, így ezúttal mindketten lecsúsztak a dobogóról és az ötödik helyen végeztek.
A legutóbbi versenyen diák C-seink jeleskedtek a legjobban, így joggal vártuk tőlük a jó szereplést. A legkönnyebb súlyú paksi versenyzőnk, Száraz Benedek (-33 kg) hiába aratott három győzelmet is, a mellé begyűjtött két veresége ezúttal a hetedik helyhez volt elég. Egy súlycsoporttal feljebb, a 36 kg-osok között Bodonyi Aba Csanád és Pálszabó Levente is éremért küzdhetett, ezúttal Levi örülhetett a bronzéremnek, Csanád pedig az ötödik helyen végzett. A 42 kg-osok között harcoló Anderkó Bence kezdeti vereségét három győzelemmel feledtetve lett bronzérmes.
Wahl Róbert, Mácsik Bende, Kuti Horváth Áron és Molnár Ákos ezúttal helyezetlenül zártak.
Gratulálunk versenyzőinknek és edzőiknek!
Edzők: Péri Balázs, Bor Barna, Dobai László



Verseny neve: V. Kőrös Judo Kupa, Diák A-B-C, Serdülő
Verseny ideje: 2019.02.16.
Verseny helye: Nagykőrös
Paksiak eredményei:
Serdülő fiú
VII. hely Mittler Milán -60 kg
Diák A fiú
III. hely Baksa János -60 kg
Diák B fiú
V. hely Petrik Richárd Bulcsú -38 kg
V. hely Tumpek Pál Álmos +60 kg
Diák C fiú
VII. hely Száraz Benedek -33 kg
III. hely Pálszabó Levente -36 kg
V. hely Bodonyi Aba Csanád -36 kg
III. hely Anderkó Bence -42 kg





