Értékes győzelmek a világbajnokságon

2021. jún. 10., 08:02 | Judo

Első mérkőzésén nagyot harcolt a lengyel Agata Perenccel és sikerült visszavágni vetélytársának, hiszen eddigi egy találkozójukból az ellenfél jegyzett győzelmet. Nagyon kiegyenlített, taktikus mérkőzésen az aranypontban villant meg Réka egy vazari értékű hátsó gánccsal, így bejutott a legjobb harminckettő közé. A következő fordulóban az orosz Alesya Kuznetsova erős ellenfélnek bizonyult, habár tudtuk, hogy idén már kétszer sikerült legyőzni és megvolt ellene a taktika. Eddig mindig aranypontban jött össze a győzelem, azonban ezúttal a népes, főként paksiakból álló közönség előtt sikerült egy remek helyzetfelismerésből fojtással kopogtatni az orosz versenyzőt. A legjobb nyolc közé kerülésért a japán Shishime Ai állta útját, aki legutóbb 2017-ben pont itt Budapesten a Papp László Arénában lett világbajnok. Réka derekasan helyt állt. Igaz, hogy belsőcomb dobás vazari előnyt szerzett az első helyen kiemelt japán judós, de ettől eltekintve végig kiegyenlített csatát láthatott a közönség. A győzelem nem lett meg, de a paksi kiválóság mindent megtett és maximális erőbedobással harcolt. Nincs ok az aggodalomra, hiszen már az első mérkőzés megnyerése után biztossá vált Réka olimpiai szereplése, de látva, hogy az 52 kilogrammban a japánon kívül három olyan judós tudott bejutni a legjobb négy közé, akik verhető ellenfelek lettek volna, kicsit fájt a szíve versenyzőnknek.

Sebaj, kiváló felkészülés volt az olimpiára ez a három értékes meccs, reméljük Tokióban a sorsolás is kegyes lesz hozzánk és újabb nagy csatákat láthatunk Rékától.

Pénteken Cirjenics Miklósért szoríthatunk a 100 kilogrammosok között.

 

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »