Erős évkezdés az ifi ORV-n

2025. jan. 27., 12:15 | Judo

Salamon Barnabás és Tóth Zsombor egészen a döntőig verekedte magát a fiúk -90 kilogrammos súlycsoportjában. A paksi házidöntőt ezúttal Barnabás nyerte, de Zsombor formája is nagyon bíztató. Emellett még négy ASE-s judós nyakába akasztottak érmet. Jurák Jázmin Kincső (+70 kg), Falusi Zsolt Pál (+90 kg), Anderkó Bence László (-81 kg) és Hernádi Csanád (-73 kg) egyaránt fantasztikusan küzdött és a dobogó harmadik fokára léphetett.

Davis Darcie Miléna és a tavaly még serdülő Izsák Simon is derekasan helyt állt, náluk nagyon pici hiányzott az éremhez, ezúttal az ötödik helyen végeztek.

Elsőéves ifijeink, Beke Csongor (-60 kg) és Palencsár Péter (-66 kg) nagyszerű győzelmeik után vereséget szenvedtek, így nem jutottak tovább, de őket is csakúgy, mint a még serdülő korú Vajna Csongort (-66 kg) hatalmas dicséret illeti a meccseiken mutatott szép teljesítményükért.

Összességében igazán elégedettek lehetünk ifjúsági sportolóinkkal, tudva, hogy még jónéhány nyerő emberünk betegség miatt távol maradt a megmérettetéstől, így is az előkelő negyedik helyet szereztük meg a verseny végi összesített pontversenyben.

Reméljük, hasonló folytatása lesz az évnek, hiszen ahogy mondani szokták, a jó kezdet fél siker.

 

Verseny neve: Ifjúsági Országos Rangsorverseny, Válogató

Verseny helye: Budapest, UTE

Verseny ideje: 2025.01.25.

 

Paksiak eredményei:

I. hely Salamon Barnabás -90 kg

II. hely Tóth Zsombor -90 kg

III. hely Hernádi Csanád -73 kg

III. hely Anderkó Bence -81 kg

III. hely Jurák Kincső +70 kg

III. hely Falusi Zsolt Pál +90 kg

V. hely Davis Darcie Miléna -63 kg

V. hely Izsák Simon -55 kg

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »