Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Április utolsó hétvégéjén rendezték meg a hagyományos Budapest Kupa nemzetközi judoversenyt, amelyen 22 ország 190 klubjának 1418 versenyzője küzdött az érmekért és helyezésekért a két nap során. Az ASE judósai mindkét napon érdekeltek voltak, és az összes megrendezett korosztályban megmérették magukat.

Az első nap délelőttjén az U13-asok léptek tatamira. Kern Bálint szerepelt a legjobban a fiatalok között. Bálint szép technikákat végrehajtva menetelt és bejutott a döntőbe. Ott egy pillanatnyi kihagyás miatt elszálltak az arany álmok, de ezüstérme így is igen elismerésre méltó az erős, nemzetközi mezőnyben. Ulbert Botond vereséggel kezdett, de szépen javított a vigaszágon, ahol kevés hiányzott ahhoz, hogy éremért küzdhessen. Végül a pontszerző hetedik helyen zárt. Braun Bende és Mácsik Balázs ezúttal nem tudtak győzni, de lesz még idejük bőven javítani.

Délután az U18-asok következtek. Két éremnek és egy hetedik helynek örülhettünk jóvoltukból. Hernádi Csanád igazolva klasszisát a tavalyi ezüst után idén csodálatos aranyéremmel bizonyította, hogy helye van az ifjúsági Eb-re készülő csapatban. Nagyot küzdött Anderkó Bence László is, végül egy értékes bronzérem lett a jutalma. Falusi Zsolt Pál egy győzelemmel és két vereséggel a pontszerző hetedik helyet szerezte meg. Palencsár Péter hiába kezdett két szép győzelemmel, harmadik fordulóbeli veresége végzetesnek bizonyult, mert legyőzője nem vitte tovább. Vajna Csongor és Izsák Simon nagy csatában nem jutottak tovább az első fordulóból.

Másnap délelőtt az U23-asok vették birtokba a tatamit. Ebben a korosztályban a Budapest Kupa egyben Nyílt Országos Bajnokság is volt. Jurák Jázmin Kincső a vigaszágon menetelt el a bronzmérkőzésig, ahol egy szép mozdulattal, majd leszorítással nyerte meg a bronzérmet. Kincső ezzel már nemcsak ifi-, junior- és felnőtt-, hanem U23-as OB érmesnek is mondhatja magát. Falusi Zsolt Pál ezen a napon is hetedikként zárt, de kis szerencsével előrébb is végezhetett volna. Anderkó Bence László az előző napi érme után ezúttal nem jutott tovább az első mérkőzésen, csakúgy, mint Tóth Zsombor. Hozzáállásukért nagy dicséret illeti őket.

Délután az U15-ös korosztály zárta a programot. Magyar–Jankovics Rebeka szépen bejutott az elődöntőbe. Habár ott vereséget szenvedett, a bronzmérkőzésen hátrányból tudott fordítani és nagyon megérdemelten lett dobogós. Kalmár-Appelt Áron és Liptai Ákos tapasztalatokkal lettek gazdagabbak ezen a napon.

A Budapest Kupán a mezőny erőssége mindig garantálja a színvonalas mérkőzéseket, éppen ezért hatalmas dicsőség versenyzőink számára pontszerző vagy érmes helyezést elérni. Nagy büszkeség, hogy öt érem mellé három pontszerző hellyel zártuk a kétnapos erőpróbát.

 

Verseny neve: Budapest Kupa

Verseny helye: Budapest, UTE Jégcsarnok

Verseny ideje: 2026. 04.25–26.

 

Paksiak eredményei:

U13

II. hely Kern Bálint (-60 kg)

VII. hely Ulbert Botond (-55 kg)

U15

III. hely Magyar–Jankovics Rebeka (-57 kg)

U18

I. hely Hernádi Csanád (-81 kg)

III. hely Anderkó Bence László (-90 kg)

VII. hely Falusi Zsolt Pál (+90 kg)

U23

III. hely Jurák Jázmin Kincső (+78 kg)

VII. hely Falusi Zsolt Pál (+100 kg)

 

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »

Diákolimpia- és kata dicsőségek

2026. ápr. 14., 11:30 | Judo

Elolvasom »

Tbiliszi és Kecskemét

2026. márc. 24., 08:31 | Judo

Elolvasom »