Egy tucat Grand Slam érem

2023. jún. 27., 05:32 | Judo

A paksi küldöttséget Pupp Réka és Gercsák Szabina alkották, illetve Braun Ákos vezetőedző, aki női szövetségi kapitányként is közreműködött a versenyen.

Réka ismét nagyot villant, de Szabina is hatalmasat küzdött. 52 kilós klasszisunk erőnyerőként a legjobb nyolc közé jutásért kezdett a fiatal, kellemetlen stílusú portugál Siderot-val. Az első percek fogásharcát követően fokozatosan bontakozott ki Réka fölénye, és végül 45 másodperccel a meccs vége előtt megkapta a harmadik intését is a portugál judós, ezzel sikerült a negyeddöntőbe jutni.

A szintén fiatalnak számító még junior korú mongol Terbish kellemetlen ellenfélnek bizonyult. Egészen az aranypontig jutottak a küzdő felek, de végül sikerült megvillanni egy balra válldobás erejéig és ezzel a vazarival elődöntőbe jutott versenyzőnk. A francia Buchard a súlycsoport egyik elit judósa. Az Európa bajnok, olimpiai ezüstérmes judós ezúttal is lehengerlő volt és habár Réka nagyon szépen bekezdett ellene, mégis a francia judós diadalmaskodott egy kaszáló gáncsdobással.

A bronzmeccsen a hazaiak buzdítását élvező mongol Lkhagvasuren nagy elánnal esett judósunknak. Szerencsére nemcsak sikerült visszaverni támadásait, de fokozatosan fölénybe kerekedett Réka. Végül az aranypontban megvillant egy szép belső combdobásra, mellyel vazarit szerzet és egyben immár tizenkettedik alkalommal léphetett Grand Slam dobogóra. Nagy tisztelet jár ezért a gyönyörű sorozatért, reméljük az olimpiáig kitart a lendület.

Másnap a 70 kilogrammosok között Gercsák Szabina próbált szerencsét. Mindjárt az első meccsén kifogta a súlycsoport egyik legkellemetlenebb judósát az ausztrál Coughlan személyében. Erősen kezdett az ellenfél, aminek intések lettek az eredményei számunkra és habár a harmadik shido passzivitásért sokak szerint jogtalan volt, mégis nagy tanulsága a meccsnek, hogy érdemes magas fordulaton kezdeni, mert gyorsan jönnek az intések.

Legjobbjaink a krakkói Európa Játékokon folytatják a versengést, ahol ezúttal vegyes csapatversenyben fognak szőnyegre lépni a magyar válogatott tagjaként.

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »