Edzés, edzés hátán

2022. júl. 5., 07:11 | Judo

Az itthoni judotábor iránt idén is óriási érdeklődés volt, és jónéhány olyan gyermek is megismerkedhetett a judóval, akik ezidáig nem voltak az egyesület tagjai.

Három fő helyszínen folytak az edzések. Az általános iskola tornatermét ismét sikerült beborítani szinte teljesen tatamival, emellett az iskolai sportpálya és a fix judoszőnyeggel borított judo dojo álltak a gyermekek rendelkezésére. Nem volt egyszerű összekoordinálni a néha száz főt is meghaladó gyermeklétszámot, de a nyolc fős edzői gárda sikerrel megoldotta a feladatot.

A kemény edzések mellett természetesen jutott idő szabadidős programokra is. A paksi strandra biciklivel tekertek fel a tábor résztvevői, és bizony sokaknak kellett kapaszkodni a kemény emelkedőn. A medencébe csobbanás élménye azonban mindenkit kárpótolt a hőségben való tekerésért. Az úszás mellett, kerékpártúra, horgászat, grillezés, jégkrémezés és az elmaradhatatlan pizza-party is színesítették a programot.

Mivel az övvizsgára való felkészülés volt a judotábor legfőbb célja, így az edzések zöme is ennek lett szentelve. A szorgalmas munkának meg is lett az eredménye, hiszen szinte mindenki mosolyogva állt össze a sikeres övvizsgát igazoló oklevelével a kezében egy csoportképre.

Mindeközben Pupp Réka is lázasan készült a közelgő nagy megmérettetésre a különböző nemzetközi- és hazai edzőtáborokban. Réka már a formaidőzítés és súlybeállítás szakaszában van, hiszen e hét pénteken szőnyegre lép a Papp László Budapest Sportarénában.

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »