Czibula Bernát bronzérmes az első válogatón

2024. febr. 6., 08:57 | Judo

Kovács Ágoston (-66 kg) és Pálszabó Levente (-73 kg) elsőéves ifiként jól harcoltak, de kettejük közül csak Levente tudott mérkőzést nyerni. Bőven van idejük fiatal judósainknak a fejlődéshez, hiszen még két évig az ifjúsági korosztályban versenyeznek.

Davis Darcie Miléna az 57 kilogrammban látványos belső combdobás győzelemmel kezdett, de azt követően kétszer vereséget szenvedett, így végül a hetedik helyen zárt.

Jurák Jázmin Kincső a +70 kg-osok között a legjobb négy közé jutásért szép leszorítással győzött, azonban a folytatásban ő sem tudott diadalmaskodni, így végül az ötödik helyen végzett.

Tóth Zsombor a 73 kg-os súlycsoportban két nagyszerű győzelmével az elődöntőbe jutott, ahol nem sikerült folytatni a sikersorozatot és a bronzmeccsen is kevésen múlt az éremszerzés, végül nem lett meg a dobogó.

Czibula Bernát 90 kilogrammban kezdeti megingását követően folyamatosan kapott erőre és az ötödik helyért, illetve a bronzéremért is egy-egy nagyszerű fojtást hajtott végre, ezzel megérdemelten állhatott fel a dobogóra.

Az ifjúsági országos bajnokságot két hét múlva rendezik, addig gőzerővel folyik tovább a munka.

Gratulálunk versenyzőinknek és edzőiknek!

 

Verseny neve: Ifjúsági országos rangsorverseny

Verseny helye: Budapest, UTE

Verseny ideje: 2024. február 03.

 

Paksiak eredményei:

VII. hely Davis Darcie Miléna -57kg

V. hely Jurák Jázmin Kincső +70 kg

V. hely Tóth Zsombor -81 kg

III. hely Czibula Bernát -90kg

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »