Csak az arany hiányzott

2018. máj. 14., 05:40 | Judo

A rangos mezőnyben először az elsőéves diákok léptek tatamira. Közülük Tóth Zsombor szerepelt a legjobban, hisz a dobogó harmadik fokára állhatott. A legifjabb Tóth testvér idén minden versenyéről éremmel tért haza és most is csak egyszer kellett fejet hajtania miskolci riválisa előtt, igaz vazarival vezetett és fél perccel a véget előtt dobták el. A többi mérkőzésén viszont magabiztos ipponokkal szerezte meg a bronzérmet. A másik két indulónk Kovács Botond és Petrik Richárd hatalmas csatákban maradtak alul, de küzdeni akarásukat dicséret illeti.

Az ifjúságiak mezőnyében Száraz Csenge és Tóth Barna is fiatalnak számított lévén, hogy jelenleg még csak elsőéves serdülők, így mindenképpen sikernek könyvelhető el, hogy Csenge ezüstérmet, míg Barna ötödik helyezést szerzett. Sőt Barna egy szép vazarit is dobott a későbbi aranyérmesen. Csenge ezúttal nem bírt szolnoki riválisával a döntő ütközetben az oda-visszavágón.

Másik két ifink közül a 66 kg-os Tóth Dániel egy gyönyörű ipponnal köszönt be a súlycsoportba, aztán két verséggel kellett búcsúznia, csakúgy, mint a szintén e súlycsoportbeli Strasszer Botondnak.

Gratulálunk minden judósunknak, különösen érmeseinknek, helyezettjeinknek!

 

Verseny neve: Diák C és Ifjúsági Országos Diák Olimpia

Verseny ideje: 2018.05.13.

Verseny helye: Szombathely

 

Paksiak eredményei:

Diák C:

III. hely Tóth Zsombor 39 kg

VII. hely Kovács Botond +55 kg

Ifjúsági:

II. hely Száraz Csenge 40 kg

V. hely Tóth Barna 42 kg

Edzők: Dobai László, Péri Balázs, Kanczler István

Részletes eredmények:

http://judo.hu/verseny-adatlap?id=567

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »