Cirjenics Miklós is tartja a formát

2020. ápr. 9., 08:54 | Judo

Miki elmondta, hogy az első három hetet jó alaposan meghajtotta speciális erőállóképesség fejlesztő gyakorlatokkal és köredzéssel kiegészítve, amit a negyedik héten ízületi mozgásterjedelem növelő, vállöv mobilizációs- és regenerációs gyakorlatok követtek. A jövőben is így szeretné felépíteni az edzésprogramját, miszerint három „húzós” hét után egy kicsit visszafogottabb következik. Folyamatosan konzultál gyógytornász szakemberekkel és táplálkozási szakértőjével. A gyógytorna gyakorlatok során a felső végtag, a váll- és lapocka környék kimozgatása a legfőbb cél, hiszen sok egyéni technikájánál ezen ízületek mozgástartományának megfelelő szintjére van szükség.

A súlyával kapcsolatban nincs oka az aggodalomra, hiszen nála öt-hat kiló mindig mozog és egy 100 kg-os versenyzőnél nagyobb súlyingadozás is beleférhet. Természetesen követi azokat a dietetikus által előírt szabályokat, amelyek lehetővé teszik a testsúly megfelelő szintű beállását és a testzsír százalék ideális szinten tartását.

Edzések közötti szabadidejében szeret olvasni és egy-egy rövid, pihentető séta, valamint kocogás is belefér a programba. Ha van alkalma, edzőtársával Akkerman Gergellyel keresnek egy megfelelően meredek dombot és ott hajtják végre a futóedzést, ami sprintekből és futófeladatokból áll.

Elmondása szerint a középtávú célokon túl elsődlegesen arra fokuszál, hogy maga mögött hagyja végre a korábbi sérüléseit és alapos regenerációt követően újra megmártózzon a kemény munkában.

A düsseldorfi Grand Slam bronzérmes Pupp Rékához hasonlóan az első csalódottság után további lendülettel folytatta a munkát, hogy az év elején visszaszerzet kiváló sportformáját minél hosszabb időn keresztül meg tudja tartani.

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »