A judósok nyilaitól ments meg, Uram, minket!

2020. aug. 10., 06:56 | Judo

A Paksi Celőke Íjász Egyesület lehetőséget teremtett számukra egy kiváló sportág, az íjászat közelebbi megismerésére. Az egyesület vezetője Makai Róbert és segítői fogadták a fiatal sportolókat és edzőiket a paksi Rókus utcai lőtéren. Ennél a sportágnál kiemelten fontos, hogy mindenki betartsa a szabályokat, nem szabad fegyelmezetlenkedni és fel-alá mászkálni a lőtéren. Többek között ezekről a balesetvédelmi szabályokról és az íjászat technikájáról kaptak hasznos ismereteket a judósok a gyakorlás megkezdése előtt. Köztudott, hogy az íjászat az egyik legfontosabb koncentrációfejlesztő sportág, sőt a relaxációs képességre is jótékony hatással van, hiszen a kihúzás, rögzítés és célzás után az elengedés és nyomon követés fázisával egyidőben a gondjainkat is sikerül elengednünk és oldódik a bennünk lévő feszültség. A koncentráció mellett komoly fizikai igénybevételt is jelent az íjászat, amit azonnal megtapasztaltak a résztvevők. Habár akadtak nehézségek, és volt, akinek a céltábla eltalálása és az íj kihúzása is gondot okozott, ezzel együtt ismét remek hangulatú délelőttöt sikerült összehozni!

Köszönet vendéglátóinknak a lehetőségért!

 

 

 

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Érmes nyitány Mongóliában

2026. jún. 28., 20:35 | Judo

Elolvasom »

Réka tizedszer a trónon

2026. jún. 8., 10:41 | Judo

Elolvasom »

Három érem Ausztriából

2026. máj. 26., 11:28 | Judo

Elolvasom »

Apollon Open és Tökmag Kupa

2026. máj. 12., 14:47 | Judo

Elolvasom »

Érmek a Budapest Kupáról

2026. ápr. 29., 10:15 | Judo

Elolvasom »