Vajna ezüst az U17-es OB-n

2026. okt. 12., 17:51 | Judo

Zalaegerszegen rendezték az U17-es korosztály számára kiírt Judo Országos Bajnokságot. Az Atomerőmű SE judoszakosztályát négy versenyző képviselte.

Kalmár-Appelt Áron a -66 kg-os súlycsoportban mérlegelt. Áron az U15-ös magyar bajnokságon szerzett bronzérmével próbált szerencsét a nagyobbak között. Fiatal versenyzőnknek ezen a napon nem sikerült mérkőzést nyernie, de sok tapasztalatot szerzett. Vajna Csongor (-73 kg) szintén a fiatalabb generáció képviselője: ő U16-os, de remekül helyt állt az idősebbek között. Egészen a döntőig verekedte magát a magyar bajnoki mezőnyben. Habár az első meccsén izgulni lehetett, hiszen az utolsó másodpercekig a hátránya ledolgozásáért harcolt, végül egy jó helyzetfelismerésnek köszönhetően vazaarit ért el, majd leszorította ellenfelét. Ezután szépen, összeszedetten jutott el a döntőig, ahol fejet kellett hajtania riválisa előtt. Palencsár Péter ugyanebben a kategóriában rutinosan hozta a meccseit egészen az elődöntőig, ahol ezúttal nem tudta megismételni a brnói sikerét, és elmaradt a döntőbe jutás. A sors iróniája, hogy végül az érem sem lett meg, mert az aranypontban, egy szőnyegszéli helyzetnél jukót ítéltek ellenfele akciójára, így végül ötödikként zárt. Harmadik -73 kg-os judósunk Beke Csongor mindig látványos, akciódús meccseket produkál. Első körös veresége után a visszamérkőzésen lett volna lehetősége javítani. A találkozó első fél percében már vazaarit dobott, amit többen ipponnak láttak, de pár másodperccel később, egy hasonló összekapaszkodásból az ellenfél hajtott végre kontratechnikát, ami az ő ipponos győzelmét eredményezte.

A paksi fiatalok Vajna Csongor vezetésével a jövő hétvégén az U16-osok és az U13-asok között próbálnak további szép magyar bajnoki eredményeket elérni.

 

Verseny neve: U17-es Országos Judo Bajnokság

Verseny helye: Zalaegerszeg

Verseny ideje: 2026. 10. 10.

 

Paksiak eredményei:

II. hely Vajna Csongor -73 kg

V. hely Palencsár Péter -73 kg

További hírek

Judo szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Vajna ezüst az U17-es OB-n

2026. okt. 12., 17:51 | Judo

Elolvasom »

Három értékes küzdelem a VB-n

2026. okt. 7., 12:24 | Judo

Elolvasom »

Szép eredmények itthon is

2026. szept. 29., 13:29 | Judo

Elolvasom »

Így kell visszatérni!

2026. szept. 21., 10:58 | Judo

Elolvasom »

Palencsár ezüst Csehországból

2026. szept. 7., 12:34 | Judo

Elolvasom »