Világnagyságok Pakson

2025.02.24, 07:33 Judo
Rendkívül eseménydús időszakon vannak túl az ASE judósai. Első körben nem is az elmúlt hetek versenyeiről kell beszélnünk, hanem azokról az illusztris vendégekről, akik városunkba látogattak.

Reményeink szerint április 5-én kétnapos szemináriumot tart Pakson a kétszeres olimpiai-, és háromszoros világbajnok japán klasszis Ono Shohei. Ennek előzményeként, úgymond terepbejárásként látogatott el hozzánk a világklasszis judoka. A világsztár elismerő szavakkal nyilatkozott a Hangyási László Regionális Edzésközpontról. A látogatás slusszpoénját az adta, hogy ugyanezen a délutáni edzésen megjelent a rövid ideig hazánkban tartózkodó, ugyancsak háromszoros világbajnok, olimpiai aranyérmes Inoue Kosei is, Kovács Antal egykori riválisa, aki Dr. Tóth László EJU és MJSZ elnökkel érkezett Paksra.

Alig búcsúztunk el a japán világnagyságoktól, máris újabb nemzetközi vendégeket fogadtunk. A kubai felnőtt válogatott judósai több hónapot töltenek hazánkban és Pakson lesz a bázisuk. A hatfős küldöttség tagjai között található Andy Granda világbajnok és Ivan Felipe Silva Morales vb ezüstérmes sportoló is. A karibi válogatott egészen a júniusi budapesti világbajnokságig élvezi vendégszeretetünket.

Regionális összetartást is tartottunk február második hétvégéjén, ahol közel száz sportoló gyarapíthatta tudását a megyei edzők által irányított tréningeken.

Februárban megkezdtük a nemzetközi szereplést is. Pupp Réka sajnálatos combsérülése miatt még kicsit vár a versenyekkel, de nehézsúlyú sportolónk Cserkaszov Mihály már tatamira lépett Ljubljanában és Varsóban is European Open versenyen. Misa a szlovén fővárosban egy előkelő hetedik helyet szerzett és Lengyelországban is nagyot harcolt. Szép győzelem után egy verség következett, így nem lett meg a legjobb nyolc, de van még lehetőség bőven az évben.

Ifjúsági válogatottjaink a felvidéki Somorján léptek tatamira egy igen erős ifjúsági Európa Kupán. Ezúttal nem végeztek pontszerző helyen fiataljaink. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy komoly betegséghullám söpört végig csapatunkon és ez lényegesen megnehezítette a felkészülést.

Tovább folytatódnak a versenyek márciusban, hiszen az ifjúsági-, és junior országos bajnokság mellé szlovák Grand Prix és a poreci Ifjúsági EK is szerepel az első tavaszi hónap megmérettetései között.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%